Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.
Az idei Sziget mínusz egyedik napján Kispál búcsúkoncerttel, nulladik napi megakoncert sorozattal, benne a Reggae és Ska ünnepével, Cseh Tamás emlékkoncerttel és egy harmadik helyszínen pedig a magyar jazzélvonal és nemzetközi sztárok fúziójával indul. És természetesen a további öt napon se kell unatkoznunk, hiszen rengeteg program vár ránk augusztus 9-16 között.
Mínusz egy és Nulladik
A Sziget szervezői korábban már bejelentették, hogy egy majd’ három órás Kispál búcsúkoncerttel indít az idei fesztivál a mínusz egyedik napon, azaz augusztus 9-én. Annyi újdonságot azonban megtudtunk, hogy a zenekar és a koncert Lévai Balázs felkért rendezője már túl vannak az életmű végighallgatásán, az első rostán fennakadt 65-70 dalból választják majd ki azt a majd’ három órányi nótát, amit előadnak a Szigeten. Azt is megtudtuk, hogy a vendégek közt ott lesz Kiss Tibi, Líviusz, a Csík zenekar és meglepetés vendég is lesz, akik természetesen Kispál dallal készülnek, de hogy melyikkel, az ott derül majd ki. Lesz ős kispálos blokk is és bizonyára csendes-ülős is és abban is biztosak lehetünk, hogy a vizuális háttérre is nagy hangsúlyt fektetnek. Szóval ez lesz a legnagyobb Kispál buli, ahogy azt Lovasi énekli: „Fényes hasak, piros ledek, de sok robot jött el máma, Ma van utoljára ekkora lárma”
A nulladik nap kétharmada is publikus volt már: a Nagyszínpadra várják a hazai és nemzetközi reggae/ska élet sűrűjét a Reggae és Ska Nagy Ünnepén, lesz egyebek mellett Skatalites, Wailers és UB40 koncert, míg a Világzenei nagyszínpadon a hazai világ- és rockzene élvonala tiszteleg Cseh Tamás emléke előtt egy majd’ öt órás koncerttel. Eddig nem ismert programpontja is napvilágra került a Sziget sajtótájékoztatóján: a magyar jazz zene élvonala a nemzetközi sztárokat invitált meg a Szigetre és játszanak együtt majd a nulladik napon az BJC-Amfiteátrum színpadán. A Magyar Jazz Szövetség és a Sziget közös rendezésében másodszor kerül megrendezésre a ;Magyar Jazz Napja a Sziget fesztivál 0. napján. A tavalyi, első alkalommal a hazai jazz-élet legnépszerűbb, legelismertebb 70 szólistája és együttese több ezer ember előtt aratott kirobbanó sikert. A 2010-es esemény érdekessége, hogy a magyar fellépők olyan világsztár vendégeket fogadnak, akikkel dolgoztak már korábban együtt. Sok magyar előadónak készült közös lemeze, volt közös koncertje a jazz műfaj világsztárjaival, az augusztusi 10-i napra a következő híres jazz ikonok és sztárok fogadták el magyar kollégáik meghívását és állnak közös produkcióban színpadra.
Így például Tommy Campbell, a kiváló amerikai jazzdobos László Attilával és Oláh Kálmánnal lép fel, a „dobosok dobosának” titulált Dennis Chambers valamint jazz világának kiemelkedő gitártehetsége, Dean BrownCsepregi Gyulával és Vasvári Pállal játszik majd. Szintén a hazai erősségekkel, nevezetesen a Budapest Jazz Orchestaval lép a fel legtöbb Grammy-díjra jelölt jazz-zenész, George Dukeés jön a világ egyik legnagyszerűbb basszusgitárosa, „a '90-es évek legfontosabb basszusgitár hangja”, Garry Willis is, aki Tony Lakatossal karöltve a Loop Doctors formációt erősíti.
Nagyszínpadok – aktuális sztárok, nagy visszatérők, nagy ígéretek
Több mint 90%-ban kész a Nagyszínpad programja – jelentette be Gerendai Károly a sajtótájékoztatón, s a korábbi sztárok, mint a Muse, Iron Maiden, a Faithless, a Thirty Seconds to Mars, Kasabian mellé újdonságként említette a Madness, illetve Johnny Rotten Pistols utáni formációját, a Public Image Limited fellépését.
„A műfaji sokszínűség az egyik Sziget-védjegy a nemzetközi porondon. A változatos kínálat mellett igyekszünk úgy alakítani a programot, hogy egyrészt megfeleljünk az aktuális elvárásoknak, tehát hívtunk olyan fellépőket, akik a nemzetközi fesztiválporond aktuális fő fellépői. Másrészt a hazai közönség kedvenceit is felsorakoztatjuk: lesznek olyan csapatok, melyek már bizonyítottak a Szigeten és sokan kérték is, hogy hozzuk el. Mindezeken túl évek óta felvállalt célunk, hogy bemutassunk olyan produkciókat a közönségünknek, melyeket kevésbé ismerhetnek, viszont a nemzetközi színtéren már egyre nagyobb teret vívnak ki maguknak.” – nyilatkozta korábban Gerendai Károly főszervező. E filozófia mentén épül fel a Sziget legnagyobb helyszíneinek programja, így a Nagyszínpad mellett például a már 100%os Világzenei Nagyszínpad, ahol a legnagyobb nevek közt szerepel például az Orquesta Buena Vista Social Club® featuring Omara Portuondo, az Oi-Va-Voi, Tony Allen vagy a Shantel & Bucovina Club Orkestar. Az új csillagok közt Amparo Sanchez, 08001 vagy az elmúlt évek „Nagy Belga Bumm”-jának az egyik legátütőbb hangja a Jaune Toujours lép fel – mások mellett. És a Világzenei Nagyszínpad 2010-ben jelentős betekintést enged a kelet-európai világzenei színtérbe is, mindemellett persze a magyar világzenészek is fellépnek a Sziget öt fesztiválnapja alatt.
Az idei Szigeten a metalrajongók ismét megkapják a magukét a Rock-Metál sátorban, tehát készüljenek fel testben és lélekben, ha elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy részt vegyenek az Ill Niño szigetes koncertjén. A The 69 Eyes azért jön a Hajógyári-szigetre, hogy egy nagyszabású és még az eddigieknél is merészebb goth'n'rock show-val nyűgözze le a rajongókat. A Paradise Lost tavaly megjelent albuma a kritikusok szerint csak a One Second klasszisához mérhető, így nem csoda, hogy ők az idei Sziget egyik favoritjai, nemcsak a fémzene-fanatikusok számára. Fellép minden idők egyik legenergikusabb metalegyüttese,a Children Of Bodom is.A legfrissebb hírek szerint a Monster Magnetaz utolsó simításokat végzi 2010-es albumán, majd turnéra indul, melynek egyik fontos állomásán, a Szigeten láthatjuk őket. De itt lép fel még az Enter Shikari, a Skindred, vagy a Fear Factory is.A Party Aréna megasátra tavaly óta egy korai esti sávban is ontja a programokat, ahol világsztárok live-actjeit élvezheti a nagyérdemű. Idén ebben a sorban lép fel DJ Shadow, a Simian Mobile Disco, a GotanProject, Calvin Harris valamintBreakestrafeat. Cali2na, az éjszakai sáv pedig olyan előadókat köszönt, mint Boys Noize, Erol Alkan, Sander van Doorn, Andy Moor, a DrumcodeNight: Adam Beyer, Alan Fitzpatrick és Joel Mull, az Infected Mushroom vagy a Deadmau5.
Új sátrat kap az idén a A38-Wan2 sátra, melyben szintén lesznek aktualitások, nagy öregek és feltörekvő csillagjelöltek is. Többek mellett itt lép fel a Gorillaz Sound System, Nina Hagen, Charlie Winston, az Ez3kiel, a Bad Religion, a Vive la Féte, a Major Lazer vagy a Yeasayer.
Innovációk és kedvezmények
A Dreher főtámogatása mellett idén a Vodafone partnerséget is elnyerő Sziget számos újítással, innovative megoldással jelentkezik az idén. A Vodafone például olyan mobilpénztárca, mobil média és „gép-gép közötti” megoldások sorával jelentkezik majd a fesztiválon, amely mind a hazai-, mind a külföldi sziget-látogatók számára kényelmesebbé teheti a fesztiválozást. Lesz továbbá a fesztiválon - a parkolási fizetéseknél már közkinccsé vált szisztémához hasonló – perc alapú mobil fizetési lehetőség is. A Sziget szervezők számos újítást, technikai fejlesztést alkalmaznak a kibocsátott zaj csökkentésére is. A már bevált rendszerek mellett idén egy akusztikai elmélet gyakorlati megvalósításárta is kísérletet tesznek a szervezők. Eszerint a bizonyos irányba terjedő hangokat vele szembe menő hangokkal igyekeznek korlátozni.
És természetesen a tavaly bevezetett kedvezmények az idén is élnek: a csoportos diákjeggyel akár féláron is jöhetnek a Szigetre diákok, míg a későn beinduló bulizók este 11 órától féláron válthatnak majd napijegyet kedvenc fesztiválunkra.
EU Trió fókusz
Az Európai Unió elnöksége alatt, 2010 és 2011-ben három ország adja egymásnak a stafétabotot. Az elnökséghez kapcsolódóan számos kulturális együttműködés is születik.
2010. január 1 és június 30 között Spanyolország, 2010. július 1 és december 31 között Belgium, valamint 2011. január 1 és június 30 között Magyarország tölti be az EU soros elnökségi posztját.
A hármas elnökség alkalmából a Sziget programszervezői meghívták a jelenleg soros Spanyolországot és a Sziget alatt soros Belgiumot, hogy több helyet és teret biztosítanak a három ország művészeinek, hogy kiemelten jelen legyenek a Sziget programjában és számos közös produkciót hozzanak létre, melyek a Szigeten mutatkoznak be. A Sziget EU Trió fókusz projektje nem titkoltan Magyarország 2011-es elnökségére is felhívni szándékozik a hazai és nemzetközi fiatalok figyelmét. Mintaként szeretné ezt a fókuszprojektet bemutatni. A cél, hogy felhívja a figyelmet Magyarország nyitottságára is, hogy az Európai Unióban elnökséget betöltve – egy közép-kelet-európai ország – olyan volumenű, hosszútávon fennmaradó kulturális projekteket kezdeményez, mint a Sziget.
Az EU Trió fókusz program fontos célja, hogy a fiatal korosztállyal minél szélesebb körben megismertesse a trió elnökség tagországait (Spanyolország, Belgium, Magyarország), a trió elnökség intézményét és programját. Ehhez kapcsolódva a látogatók egyben megismerhetik az Európai Uniót és intézményeit, az Európai Bizottság néhány kiemelt stratégiai kezdeményezését, valamint ízelítőt kapnak a magyar elnökség tervezett programjaiból.
European Meeting Point – Európai Találkozási Pont
A Sziget fesztivál mára maga is az európai fiatalok kedvelt "találkozóhelye"; programjában és a szigetlakók nemzetiségét tekintve is megjeleníti azt a sokszínűséget amire az Európai Unió mindig is büszke volt. A TRIÓ fókusz keretében szeretnénk egy olyan találkozóhelyet, egy " European meeting point " elnevezésű helyszínt létrehozni, ami egyrészt a sziget lakók kedvelt találkozóhelyévé, másrészt a szigetlakók és az EU találkozóhelyévé válik, és egyszersmind az EUval foglalkozó szervezetek, programok hálózatok közös helye is a Szigeten belül. Napközben a European Meeting Point egy interaktív találkozóhely, esténként pedig pezsgő hangulatú madridi-brüsszeli-budapesti bulihelyszínné változik át.
A European Meeting Point megvalósításában együttműködnek az EU Trió fókusz partnerintézményei: a Külügyminisztérium, az Oktatási-és Kulturális Minisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi képviselete, az Európai Parlament Információs irodája, a budapesti Spanyol és a Belga Nagykövetség, a Cervantes Intézet és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ; továbbá a tagállamok konzulátusai, a EUNIC-az, vagyis az Európai Uniós tagállamok kultúrintézetei, a Europe Directek és számos egyéb Európai Uniós hálózattal. A European Meeting Point közvetlenül a Hungaricum falu mellett fog elhelyezkedni. Ez az elhelyezkedés szimbolizálja, erősíti azt az üzenetet, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, a trió elnökség egyik országa. Ezen a hely színen működik majd az Európai Konzulátus is, ahová a szigetlakók konzuli segítséget igénylő problémáikkal fordulhatnak.
European Tree – Európa Fa - Hagyj üzenetet Európának!
Közvetlenül a European Meeting Point előtt egy installációt, közös trió képzőművészeti projektet alkotnak a három tagország fiatal művészei Európa és a Sziget számára. A European Tree egy fát ábrázoló installáció, amely olyan közösségi élményt és helyet biztosít, amelynél a Szigetlakók találkozhatnak egymással, írásban és audiovizuálisan üzenhetnek egymásnak vagy akár Európának.
European Bistro
A European Meeting Pointon belül egy hangulatos bisztró is csalogatja majd a finom falatok kedvelőit. A Szigetlátogatók nemcsak az információéhségüket csillapíthatják, de a Trió országainak kulináris étel-és italkülönlegességeivel is találkozhatnak.
Az esti órákban neves európai DJ-k keverik majd a multikulturális ritmusokat hajnalig.





















