Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

Rendhagyó, a Ferenczi György és a Rackajam együttes történetében mindenképpen meghatározó kiadvány jelent meg a napokban a Cartaphilus Kiadó és a Gryllus Kft. gondozásában.
Az öntömjénezéstől, kvázi „vicces” történetektől mentes rock ’n’ roll könyv valójában egy összművészeti album, mely 140 egyedi hangulatú fotót tartalmaz. Lajtos István fotóművész alkotásai „láttatják” azt a muzsikát, mely Ferenczi Gyurit és a Rackajamet jellemzi.
A képek mellé az avatott szerkesztők – a zenekar tagjai – a magyar és a világirodalom kiválóságaitól, valamint halhatatlan rocklegendáktól idézve válogattak vers és prózarészleteket, szórakoztatva és gondolkodtatva az olvasót.
A kiadvány fedlapjának belső oldalába süllyesztve rejtőzik a CD, melyen 14 vadonatúj dal és táncrend hallható. A mintegy 70 percnyi zenei anyag teljesen akusztikus, brutálisan kemény alapú fúziós muzsika, Gyuri szerint a zenekar történetének legjobb lemeze.
A lemezen a Rackák mellett olyan kiváló zenészek működnek közre, mint Roby Lakatos – hegedű, Pál István Szalonna – hegedű, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek és Farkas Mihály – cimbalom.