Szegénység arcai filmfesztivál

Helyszín: 
Jegyár: 
Ingyenes
Időpont: 
2010. december 3. 0:00 - péntek - 2010. december 5. 0:00 - vasárnap

Három napon keresztül több mint száz filmet mutatnak be a Palantir Film Alapítvány szervezésében megvalósuló eseményen a budapesti Vörösmarty moziban.

Az ingyenesen látogatható program célja a szegénységről szóló társadalmi párbeszéd elősegítése a filmeken keresztül. A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének keretében támogatott fesztivál az elmúlt három év hazai filmjeiből nyújt válogatást mindenféle műfaji megkötés nélkül, az alkotásokban egy a közös: a téma mindig kapcsolódik „nehéz sorsúak”-hoz. A fesztivál védnökségét Dr. Bácskai János, Budapest, Ferencváros polgármestere vállalta.

A mobilklippektől a játékfilmekig minden stílust felölelő film-mustra témái nagyon változatosak a mélyszegénységben élő családok, az árvíz sújtotta települések élete mellett bepillanthatunk egy roma telep életébe, vagy éppen a heroinisták kétségbeesett szenvedélyével találkozhatunk. A filmeket Bollók Csaba filmrendező, Dávid Ferenc szociológus, Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező, Kőszegi Edit filmrendező és Stiller Ákos fotóriporter értékeli. A fesztivál különlegessége, hogy az érdeklődők zsűri workshopon vesznek részt esténként, ahol részletesen terítékre kerülnek a nap folyamán látott filmek. A filmek leírása és a fesztivál programja a www.szegenysegarcai.docuart.hu weboldalon található.