Gilead lányai, egy bosszúszomjas szith lord és húsz év hallgatás után a világ legkaotikusabb családja: az április valóban életre szóló hónapnak ígérkezik a Disney+-on.
2011. június 29-től augusztus 25-ig látható az Olasz Kultúrintézetben Fehér Katalin ITALY 2010 című fotókiállítása, mely szeptemberben Balatonfüreden is megtekinthető lesz a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében.
Fehér Katalin (1974) „civilben” újmédia-kutató, internetszakértő, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság tagja.
Olaszországban töltött 2010-es utazása során készítette a kiállított fényképeket. Célja volt egyfelől a dokumentáció, másfelől transzparens lenyomatok készítése. Visszatérését követően készült válogatás a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben azokból a képekből, melyek felidéznek ikonikus helyszíneket, jellegzetes mozzanatokat és karaktereket – miközben egy összetett és koncepcionális egészet nyújtanak.























