A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A fiatal japán Plunklock együttes március 9-én Budapesten játszik európai turnéja keretében.
A Plunklock zenekar 2010 novemberében alakult, amikor négy fiatal zenész úgy döntött, hogy létrehoz egy együttest, amely ösztönözheti a világot.
Az általuk játszott zene sajátosságai az agresszív instrumentalitás és a dallamvonal erőteljessége. Annak ellenére, hogy a tagok különböző zenei háttérrel rendelkeznek, mind egyetértenek abban, hogy még ha a hangszerelés játékos is, az alap dallam legyen a pop.
Zenéjül különféle zenei irányzatok egyes elemeit használja, mint a kayokyoku (népszerű japán zene), pop, rock, mixture, loud és metál, kiegyensúlyozott módon. A Plunklock úgy gondolja, hogy a jövőben nagyobb jelentőségű lesz a látvány, mintsem az egyszerű hangzás.
2011 márciusi első koncertjük után megjelent két daluk, a "Teardrop" és a "Breakout". Ezt jelentős számú japán koncertek követték, amik kapcsán rajongók, újságok és zenei kritikusok érdeklődésének középpontjába kerültek. Jelenleg is új dalokat rögzítenek, hogy legyen elég anyaguk egy stúdióalbumhoz.
Rajongó táboruk rohamosan növekszik Japánban és azon kívül is. A zenekar készül arra, hogy 2012 február-márciusi európai turnéjukon hangzásvilágukkal és koncertjeikkel lenyűgözzék a közönséget.
Hozzászólások (1)
Helló!
Nem értem, hogyha március 9-ére váltottam jegyet az együttes koncertjére, akkor miért március 3 szerepel az alatta levő sorokban. Változott az időpont vagy csak elírás történt?