Az ünnepélyes díjátadóra október 25-én délután került sor a Ludwig Múzeumban. A szervezők olyan, mobiltelefonnal rögzített 1-3 perc közötti hosszúságú videós alkotásokat vártak, amelyek új nézőpontból közelítik meg a Ludwig Múzeum gyűjteményét, a múzeum kiállításait, művészeit vagy a kortárs művészet által felvetett kérdéseket. Az eseményen három díjat osztottak ki, amelynek összértéke 1 050 000 Ft.

Idén országszer te több mint háromszáz helyszínen várják több ezer programmal az érdeklődőket. Számos intézmény részt vett már az elmúlt évek rendezvényein, de szerencsére mindig vannak új jelentkezők is, akik vállalják a szervezéssel járó munkát.
Mára az esemény túlnőtt önmagán: könyvtárak, levéltárak, színházak, művelődési központok ugyancsak kínálnak programokat ezen az estén. A cél közös: becsábítani a nagyközönséget a közgyűjtemények, intézmények falai közé, és felülírni azt a rossz beidegződést, hogy egy múzeumban poros, élettelen tárgyakat láthat unalmas séták alkalmával az ember. Végiglapozva ezt a kiadványt, meggyőződéssel mondhatom: a múzeumi szakma is felvette a ritmust a XXI. századi ember igényeivel: színes, izgalmas, látványos formában kínálják a látogató számára az ismeretanyagot, s bebizonyítják, hogy szórakoztató formában is bővíthetjük tudásunkat.
Bízom benne, hogy ez a rendezvény is hozzásegít bennünket ahhoz a nem titkolt célunkhoz, hogy a magyar emberek számára divat legyen múzeumba járni, s nemcsak a mozik, hanem a múzeumok bejáratai előtt is kígyózó sorokban várják, vágyják a bejutást.
A Múzeumok Éjszakája minden résztvevőjének pozitív és inspiráló élményeket kívánok erre az estére!
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének köszöntőjéből részlet
Részletesen a programról: muzej.hu






















