2017. december 18. - hétfő

George Benson koncert

Kinyomtatom...
Időpont: 
2009. július 22. 19:30

Július 22-én hazánkba látogat George Benson, dzsessz, az r’n’b és a funky egyik legnagyobb alakja. A hatvanhat éves művész a Papp László Sportarénában mutatja negyvenöt éves karrierje alatt felhalmozott tudását.

Karrierje huszonegy évesen kezdődött, és a hatvanas években már Miles Davis zenekarában játszott. Az 1976-ban megjelent Breezin’ című album tette Bensont igazán ismerté. A zenész először a The Masquerade című dalban énekelt, és ez a dal egyszerre lett a Billboard pop-, r’n’b- és dzesszlistájának első helyezettje. Nem volt nagyon megállás, amit bizonyít nem kevesebb mint 64 albuma is – játszott Carlos Santanával, John McLaughlinnel, Al Jarreau-val, hogy csak a legeslegnagyobbakat említsük.
Benson és Al Jarreau nem csak egy lemez erejéig álltak össze, hanem igazi szenzációként egy turnéra is indulnak, így jutottak el Magyarországra is 2007-ben.
A “Givin’ It Up” című lemezt 2006 áprilisa és júniusa között játszották fel. A véletlennek köszönhető, hogy Paul McCartney ebben az időszakban épp a szomszédos stúdióban dolgozott és átugrott Bensonhoz és Jarreau-hoz, hogy pajkos improvizációjával közreműködjön Sam Cook “Bring it on Home to Me” című dalán. Az új soul díva, Jill Scott énekelte fel Billie Holiday “God Bless the Child” című időtlen slágerét.
A 2007. február 12.-én megrendezett Grammy díjkiosztón 2 díjat is elnyertek: A legjobb pop instrumentális előadás díját a „Mornin’” című dallal, valamint a legjobb tradicionális R&B előadás díját a „God Bless the Child” című szerzeményért. Al Jarreau egy 2007-es interjújában azt nyilatkozta: „Olyan igazán jó együtt, szinte tökéletes”.
tökéletes.

Bensonnak sikerült úgy megjárnia a slágerlisták élét, hogy közben nem kiáltották ki popsztárnak, nem kezdték róla suttogni: eladta magát, sőt a világ egyik legjobb gitárosa és zeneszerzőjeként tartják számon. A zenetörténelem szerint karrierje az ötvenes években indult, és egyes információk szerint már nyolcévesen is fellépett füstös éjszakai jazz-mulatókban, az első lemezfelvételt tizenegy évesen rögzítették vele 1954-ben.
Az 1976-os már-már pop-os beütésű Breezin' hozta meg az első Grammy díjat, ami után még hetet begyűjtögetett. A méltán híres Ibanez cég legyártotta az aláírásával díszített gitárt, amelyet a mai napig az egyik legjobb hangszernek tartanak.

2009-es turnéja július másodikán indult a londoni Royal Albert Hallban, majd szinte minden nap játszik valamelyik európai városban. Franciaországi, spanyolországi, holland, luxemburgi, belgiumi, svéd és olasz koncertek után érkezik Budapestre, a Papp László Sportarénába július 22-én. Sajnos nem élvezheti túl sokáig vendégszeretetünket, mert másnap már Belgrád következik, majd Macedóniában ér véget a kiruccanás.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Lesley Rosenthal és Antonio Moral

Megtörtént a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjének sorsolása.

Modern Art Orchestra

A Modern Art Orchestra karácsonyi koncertje.

Tabea Zimmermann

2017. december 7-én (csütörtökön) 19:30-tól a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.