Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

A Müpa leghallgatottabb szerzője élőben.
A Fugato Orchestra a hazai könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb formációja. Azzal kísérleteznek, miként lehet a klasszikus zenét poppal, világzenével vagy jazzel elegyíteni. Hangzásvilágukat a szimfonikus hangszerek dobbal, basszusgitárral és elektronikával történő társítása teszi egyedivé.
A Fugato Orchestra április 27-i koncertjére új műsorral készül, amelyben az effekteknek is kiemelt szerepet szánnak. Meglepetésként erre az estére Tátrai Tibor is csatlakozik a zenekarhoz a Müpában.
Zenéjük egyszerre elgondolkodtató és lendületes, humoros és virtuóz. Neander-variációk című első lemezük jelentős nemzetközi sikert aratott, emellett az International Live Award nemzetközi tehetségkutató verseny bécsi döntőjén megnyerték a legjobb magyar zenekarnak járó Hungarian Live Award díjat. A Fugato bátran feszegeti a zenei határokat. A legkülönfélébb technikákat, hangszereket és stílusokat ötvözik, zenéjükben a szimfonikus hangszerek mellett, a dobok, a basszusgitár és az elektronika is tökéletes összhangban van egymással. Legutóbb Bach köré épített műsorral koncerteztek, és azzal kísérleteztek, hogy a zeneszerző ellenpontozó technikája hogyan tud a legizgalmasabban érvényesülni egy crossover hangszerelésben.
A Fesztivál Színházba elektronikával dúsított új műsorral készülnek, amelyben az akusztikus hangszerek (vonósok, fúvósok) dominanciája, a komolyzenére jellemző felelgető szerkesztésmód mellett sajátos ellenpontként felerősödik a hangszerekre illesztett effektek szerepe is. Az együttes Müpához való kötődése egészen a kezdetekre nyúlik vissza, ugyanis egy zenei pályázat győzteseként Alpár Balázs zenekarvezető a Fugato közreműködésével készítette el a ház szignáljait. Az ezekből írt szvit is újrahangszerelve szólal majd meg április 27-én.
MR2 Akusztik+ a Müpából
Fugato Orchestra
2016. április 27. 20:00, Fesztivál Színház
Közreműködik: Tátrai Tibor





















