6. Mozinet Filmnapok

Időpont: 
2016. október 28. 0:00 - péntek - 2016. október 31. 0:00 - hétfő

A 6. Mozinet Filmnapok október 28-31-e között idén Cannes-ból hozza el a legfrissebb alkotásokat és a közelmúlt nagy sikereit. A válogatásban öt film hazánkban először, további tíz pedig újra látható lesz a mozivásznakon. Mindegyik filmben közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket: a Filmnapok 4 napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el.

Ahogy az előző öt évben, a válogatás most is igen sokszínű: koreai erotikus thriller, finn szerelmi történet, iráni párkapcsolati dráma, belga abszurd vígjáték, amerikai függetlenfilm, izlandi testvérdráma, argentin fekete komédia, illetve francia művészfilm egyaránt megtalálható benne – és  természetesen a programból nem hiányozhat a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar film, a Saul fia sem, amely tavaly egy cannes-i Fődíjjal kezdte a diadalútját. 

Az idei cannes-i filmfesztivál versenyprogramjából négy film is érkezik. Asghar Farhadi, az Oscar-díjjal kitüntetett Nader és Simin – Egy elválás története iráni rendezőjének új filmje a legjobb forgatókönyv és a legjobb főszereplő díját is elnyerte májusban. Az ügyfél (The Salesman) a Variety kritikusa szerint hitchcocki feszültségű, a Screen pedig Michael Haneke legelismertebb munkáihoz hasonlította. A film egy házaspár kapcsolatát mutatja be, amelyet próbára tesz váratlan és szerencsétlen események láncolata.

A legismertebb dél-koreai rendező, a Bosszú-trilógia, köztük az Oldboy rendezője, Park Chan-wook legújabb filmjét,  A szobalány (The Handmaiden) is a 6. Mozinet Filmnapokon nézheti majd meg először a magyar közönség.  Az Arany Pálma-díjas rendező, Bruno Dumont alkotása, A sors kegyeltjei… meg a többiek (Slack Bay) abszurd fekete vígjáték, amely olyan sztárokat vonultat fel, mint Fabrice Luchini, az Oscar-díjas Juliette Binoche és Valeria Bruni Tedeschi. Alain Guiraudie új filmje, a Staying Vertical (eredeti cím) a kritikusok véleménye szerint a Cannes versenyprogram legkülönlegesebb alkotása volt. Végül az Un Certain Regard szekció fődíjasa, a finn Juho Kuosmanen elbűvölő humorral, emberséggel és szeretettel forgatott filmje, az Olli Mäki legboldogabb napja is 6. Mozinet Filmnapokon debütál majd.

A premierfilmek mellett olyan korábbi cannes-i sikerfilmek is újra vászonra kerülnek, mint a Mozinet első mozibemutatója, az Éjféli moziláz (35 mm-es kópiáról), a Macbeth, az Ifjúság, A messzi dél vadjai és a Saul fia (szintén 35 mm-es kópiáról).

A vetítéseket kiegészítik majd a filmekhez szervezett beszélgetések, közönségtalálkozók és egyéb rendezvények, amelyekről hamarosan részletes tájékoztatót küldünk.

A 6. Mozinet Filmnapok helyszínei:
Budapest – Puskin Mozi
Békéscsaba – Center
Debrecen – Apolló mozi
Eger – Agria
Győr – Rómer Ház
Kecskemét – Otthon mozi
Miskolc – Művészetek Háza
Nyíregyháza – Krúdy mozi
Pécs – Apolló mozi
Szeged – Belvárosi mozi
Szentendre – p'Art mozi
Székesfehérvár – Barátság mozi
Szombathely – Savaria mozi
Veszprém – Városi Művelődési Ház