„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Drabik István legújabb szobraiból és rajzaiból 2009. szeptember 15-én, kedden este 20 órakor nyílik kiállítás a K. Petrys Ház galériában. A kiállítást Gálhidy Péter szobrászművész nyitja meg.
Drabik István 1969-ben született Zalaegerszegen. 1996-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, 1998-ban pedig az Egyetem mesterképzőjén.
Díjai: 1993-ban Zala Art Ösztöndíjat, 1994-ben Ludwig Ösztöndíjat kapott. 2007-ben II. díjat nyert a Pécsi Kisplasztikai Biennálén.
A K. Petrys Házban ezt megelőzően két kiállítása volt látható (2001-ben és 2003-ban). A most nyíló tárlaton 16 új rajzát és 3 új szobrát tekinthetik meg vendégeink.
"Mindig azt gondoltam, hogy egy földműveshez hasonlóan végzem a dolgaimat. Ha nem is azzal a szorgalommal, de legalább olyan kitartóan. Röghöz kötötten, nem portyázva, nem vándorolva-fosztogatva. Nomádul, törve beszélek, akadoznak a szavak, nincs az a lendület, mely az urbánus létformához hozzátartozik. Lassan haladok, mindig csak aprókat lépve. Próbálom magam megbontani, szabad teret vágni a kusza erdőbe, majd barázdákat mélyíteni a felszínére. A rajzlapot is ilyen tisztásnak látom, melyet felszántok, és sokféle növényt fakasztok rajta. Elkerítem, magas téglafallal veszem körbe. A leválasztott részt birtoknak nevezem, grafitszürkére, feketére satírozom, sűrű indás növényekkel ültetem be, a káosz szöveteiből mesterséges rendet teremtek. Így körvonalazódik bennem az alkotás folyamata. Lépéstől lépésig látva előre. A cél valahol a dombon túl, egy elképzelt tisztás, melyre eljutni próbálok." - írja Drabik István saját művészetéről.