Mitsoura

Helyszín: 
Időpont: 
2009. szeptember 19. 20:00 - szombat

Szeptember 19-én a magyarországi elektronikus világzene egyik legjelentősebb együttese, a Mitsoura zenekar adja ritka budapesti fellépéseinek egyikét az A38 Hajón. A fantasztikus hangú énekesnő, Juhász Miczura Mónika és zenésztársainak (többek között a Neóból ismert Moldvai Márk, az indiai zene nagy tudósa, Szalai Péter és a cimbalommester Lukács Miklós) egyedülálló színpadi produkciója különleges eseménynek ígérkezik.

Juhász Miczura Mónika, azaz Mitsou lenyűgözően egyéni hangjával és kiforrott előadói tehetségével a legnépszerűbb roma előadóművészek közé tartozik. Zenei-előadói világképét elsősorban a családi hagyományok formálták. Békéscsabán nevelkedett, majd a szentesi gimnázium dráma-irodalom tagozatára járt. Később a család Budapestre költözött, ahol Mitsou találkozott Zsigó Jenővel, az Ando Drom együttes vezetőjével. Mitsou nyolc éven át volt a zenekar énekesnője – több lemez és filmzene, számtalan magyarországi és külföldi fellépés lett az eredmény.

Mitsou később kivált a zenekarból – az igazi szólókarrierre mégis három évet kellett várni. Ez az időszak elsősorban az útkereséssel, a kísérletezéssel telt. Végül 2003 második felére összeállt az az anyag, ami jóval több, mint egy lemez: valóságos zenei és audiovizuális projekt. A Mitsoura album nagyrészt tradicionális cigány dalok feldolgozásaiból áll. Ám ezek a feldolgozások nem egyszerűen újrahangszerelések vagy hagyományőrző előadások az eredeti motívumok szigorú megőrzésével. A cél sokkal inkább annak az atmoszférának a megidézése, amelyből e dalok származnak.

A 2003-as albumot jókora késéssel követte az eredetileg 2007 márciusára ígért, de csak 2008 nyarán megjelent második lemez, a Dura Dura Dura. Erre az anyagra már igencsak összeforrt a produkció, elképesztően egységes, összetett és gazdag zenei világ bontakozik ki a Mitsoura produkcióból.

Ebben Mitsou páratlan és különleges énekhangja mellett nagy szerepet játszik a hangszeres gazdagság: a multiinstrumentalista zenészek nem csupán hagyományos roma hangszereket szólaltatnak meg (mint például a kanna vagy a cimbalom), hanem az ír, az egyiptomi, a török, a bolgár, az afrikai és az indiai népzene eszközeit is. Mindez – a Neóból ismert Moldvai Márknak köszönhetően – erőteljes elektronikus hangzásokkal keveredik. Mindennek rendkívül sűrű szövésű zenei textúra, meglepő ritmikai változatosság és még a nyugodtabb számok esetében is magával ragadó dinamizmus az eredménye.

A Mitsoura intenzitását csak fokozza a Mandula Éva által létrehozott, kör alakú vászonra vetített látvány, melyben roma festők motívumai éppúgy szerepelnek, mint elektronikusan létrehozott, pszichedelikus víziók.

A Mitsoura zenekar és előadása a kortárs elektronikus világzenei színtér egyik legerősebb, legeredetibb és leghatásosabb és színpadi produkciója.