A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmje lesz.

Varsányi Anna Legjobb barátnők című darabját mutatják be január 29-én a Békéscsabai Jókai Színházban.
Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, folytatják azt a koncepciót, hogy nem szűk rétegekhez szóló darabokat, hanem közönségbarát előadásokat visznek színre a bábszínháztól "visszakapott" stúdiótérben, amelyekkel egyrészt a nézőközönséget tudják szélesíteni, másrészt a színészeknek is adhatnak egy-egy "jutalomjátékot". Tavaly ilyen volt Varsányi Anna Az öltöztető című darabja, amely óriási sikert aratott, remélhetőleg a Legjobb barátnők meg tudja ezt ismételni - tette hozzá.
A darabot a Szegedi Nemzeti Színház színésze, Szilágyi Annamária rendezi, aki évek óta együtt dolgozik Varsányi Anna íróval.
A mű azt boncolgatja, létezik-e legjobb barátság; valóban őszinték vagyunk-e a legjobb barátunkkal, vagy megjátsszuk időnként magunkat még előtte is? És ha elmúlik egy legjobb barátság, tud-e jönni egy másik? - fejtette ki Szilágyi Annamária. "Vígjáték, szívfacsaró helyzetekkel, drámai végkifejlettel" - fogalmazott, hozzátéve, szerinte sokan magukra ismernek majd az előadás után, amelyről reméli, hogy őszinte beszélgetések generálója lesz.
A két barátnőt Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett alakítja.
























