13 év után a Corvin mozi adott otthont a 44. Magyar Filmszemlének, ahol több mint 20 ezer érdeklődő 6 napon át 130 filmet nézett meg. A Filmszemle az elmúlt két év filmtermését ölelte fel, de számos alkotást itt láthatott először a közönség.
![](https://cseppek.hu/files/a_manon_dsc_9125.jpg)
A Kozák András Stúdióban mutatta be a Vörösmarty Színház Eugene O’Neill, Amerikai Elektra című drámáját. Az előadást Horváth Csaba állította színpadra, Varga Mária, Trokán Péter, Decsi Edit és Kádas József főszereplésével.
Szerelem, undor, házasságtörés, bosszú, gyilkosság. Aiszkhülosz Oreszteiájának modern változata, ahol Agamemnón, azaz Ezra Mannon tábornok, az amerikai polgárháborúból tér haza, hogy feleségét egy másik férfi karjaiban találja. Ezután az események gyorsan peregnek, és minden lépés újabb tragédiába sodorja a családot, ahonnan már nincs visszaút.
Horváth Csaba, rendező a lélektani dráma mélyére ás az előadásban. A történet hangulatát egy krimihez hasonlította, ahol az olykor pattanásig feszült jelenetekben megismerhetjük a Mannon család elrejtett titkait. Az alkotócsapat arra törekedett, hogy a lehető leghitelesebben mutassák be a hús-vér karaktereket, hogy a nézők megismerhessék a tetteik mögött meghúzódó sérelmeket és motivációkat.
A letisztult színpadképért Kiss-Benedek Kristóf felel. A színes plexi ablakok és a mozgó díszletelemek több funkciót is ellátnak, teret adva a színészi játéknak. A jelmezeket Benedek Mari tervezte, amelyek egy modernebb, és kifejezetten amerikai környezetbe helyezik a Mannon családot és a körülöttük élőket, miközben pár domináns színnel kötik össze a karaktereket. Az előadás szövegkönyvét Tóth Réka Ágnes, dramaturg szerkesztette, akinek nem ez az első projektje ebben az évadban a fehérvári teátrumban, korábban a szintén Horváth Csaba által jegyzett Úri murin is ő dolgozott.
A produkció intimitását az eredeti darab pár szereplőre redukált, tömörségre törekvő szövege adja, a karaktereket megszemélyesítő színészek pedig egytől egyig kiválóan testesítik meg a karaktereket A családfőt, Ezra Mannon tábornokot Trokán Péter alakítja, feleségét, Christine-t pedig Varga Mária. A kettejük közötti feszültség tapintható az előadás alatt. A Mannon testvérpárt, Laviniát és Orint, Decsi Edit és Kádas József formálják meg, akik nagyon pontosan mutatják meg a Mannonok által hordozott sebeket. A család életét felkavaró Adam Brant, tengerészkapitány szerepében Sághy Tamás látható; a család barátait, Hazel és Seth Nilest Kerkay Rita és Keller János alakítják; Mannonék kertészét pedig Kozáry Ferenc játssza.
Az előadást februárban még négy, márciusban még három alkalommal láthatja a közönség a Kozák András Stúdióban. Az előadás színlapja és a jegyvásárlással kapcsolatos információk a teátrum weboldalán találhatóak: https://www.vorosmartyszinhaz.hu/repertoar/298-amerikai-elektra