„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.
Azt nem tudom, hogy ezek voltak-e 2011 legjobb filmjei, viszont az biztos, hogy ez a 25 film hozta a legnagobb bevételt a készítőknek. Válság ide, vagy oda még az utolsó helyen végzett film is több, mint 100 millió dolláros bevételt produkált. A TOP ötben szereplő filmek közel, vagy több, mint 250 millió dollárral gazdagították a filmstúdiókat. Mindenhova beillesztettem a filmekről szóló írásainkat, így elég csak rákattintani a film címére, hogy pontosabb képet kapj a filmről.