Liszt Ferenc Kamarazenekar

Tripla-sorozatok a Liszt Ferenc Kamarazenekarral

A Liszt Ferenc Kamarazenekar számára igazán sűrűn indult a március: három koncertet adott két országban, mindez egyetlen hosszú hétvége alatt.

A zenekar péntek hajnalban érkezett a spanyolországi Bilbao városába, amely az utóbbi évtizedekben rangos koncerttermei és nemzetközi fesztiváljai révén a baszk régió egyik kiemelkedő kulturális és zenei központjává nőtte ki magát. Már aznap este színpadra álltak a Musika-Música Festival keretében, a lenyűgöző Palacio Euskalduna koncerttermében.

A Musika-Música Bilbao egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválja, amely idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A rendezvény különlegessége, hogy egyetlen hétvége alatt egymást követik a koncertek, a világ vezető zenekarainak és szólistáinak fellépéseivel. Az évek során olyan együttesek és művészek léptek itt színpadra, mint a Royal Concertgebouw Zenekar, a BBC Filharmonikus Zenekar, illetve szólistaként Vadim Repin, Vadim Gluzman vagy Philippe Jaroussky.

Az érkezéskor még borongós, esős idő fogadta a zenekart, a délutáni próba előtt is esett az eső. A koncertteremben azonban Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart dúr hangnemű darabjai hoztak világosságot, és pillanatok alatt derűsebb hangulatot teremtettek.

„A koncertet hatalmas siker kísérte: a közönség hosszú tapsviharral ünnepelte az előadókat."

Másnapra már a nap is kisütött Bilbao felett, a zenekar pedig ismét színpadra állt. A művészeti vezető, Várdai István ezúttal szólistaként is közreműködött: előadásában Csajkovszkij virtuóz Rokokó variációk című műve hangzott el, amelyet Edvard Grieg elegáns Holberg-szvitje vezetett fel. A koncertet hatalmas siker kísérte: a közönség hosszú tapsviharral ünnepelte az előadókat.

A fesztiválsikert azonban nem követte hosszú pihenő. Vasárnap reggel a zenekar ismét repülőre ült, ezúttal Bécs felé, ahol a legendás Musikverein adott otthont a turné harmadik állomásának. Ide már buszokkal érkeztek a fúvós kollégák is, akik Beethoven lendületes 7. szimfóniájához és Elgar Csellóversenyéhez csatlakoztak.

A teltházas koncerten ünneplő közönség fogadta a művészeket, és a vastaps hatására Várdai István ráadást is adott: Edward Elgar lírai szépségű Salut d'Amour című darabját Nőnap alkalmából a közönség hölgy tagjainak címezve.

Ezzel a három koncerttel egy igazán intenzív hosszú hétvégét zárt a Liszt Ferenc Kamarazenekar, de a „tripla" sorozat itt még nem ér véget. A zenekar már a következő budapesti hétvégére készül, amikor ismét három koncert vár rá – ezúttal egyetlen nap leforgása alatt – a Festetics Palota koncerttermében.