2018. október 16. - kedd

7. Csodák tettünk megint!

....... mondom a férjemnek viccesen az elmúlt két hónapra célozva.
Kivonultunk a szállodából, vitték előttünk a két böhöm,  újra-ragasztószalagozott papírdobozainkat. A portán még megérdeklődték, hogy éreztük magunkat? Nagyon jól, válaszoltuk és kölcsönös üdvözlések után elváltak útjaink. Még a portán levő az utazási iroda ügynöke is odajött és megkérdezte udvariasan, hogy innen hova tovább? Magunk mögött hagyva a sikátort, beültünk egy autóba és nekivágtunk az újabb ismeretlennek: bérelt lakás.

A tulaj rendes. Úgymond van neki helyzeti előnye, mert magyar ismerősei, üzlettársai vannak, járt Magyarországon – de azért két ilyen figura, mint mi, akik nem turisták, nem dolgoznak, csak úgymond hobbiból vannak itt …  Kölcsönösen próbálunk alkalmazkodni. Lassan alakul minden: kikerülnek a lakásból a felesleges bútorok, az ablakokból nemcsak lekerülnek a sötétítő funérlapok, de eljutunk addig, hogy ki is tudjuk őket nyitni. No, nem az a kitárom az ablakot és ömöljön be a fény! Ez olyan szolid ablaknyitás, mert ugye: be ne lássanak, meg azért gondoljuk meg, mert a szúnyogok igen karcsú testűek és a szagnak nem jelent akadályt a szúnyogháló. 

Bizonyos értelemben szabad kezem van – a konyhában szétnézek, ami nem kell, elviszik: például a számomra ismeretlen fűszereket. Megosztozunk evőeszközön, főzőeszközön. És miután a tulaj kivonul a lakásból enyém a terep. Miután rátalálunk a micro használati utasítására a net-en, amit átböngészek – végül találok edényt is, amit használni tudok benne. Ez győzelem!  A gáz melegít, a micro csak az ételt, engem nem! Persze, mosni nem tudok (se gép, se lavor), meg nem tudok teregetni – meg nem tudom hová tenni a levetett ruhákat.  Otthon maradottak szerint ezek apróságok.  Nekik – nekem más a véleményem. Augusztusban még tart a meleg, esik az eső – monszun időszak. Mikor hazaérünk vagy az esőtől vagy az izzadságtól tocsogunk.

Férjem, mint a bulldog intézi a papírügyeket. Bürokrácia nálunk is van – csak azt ismerjük. Az ittenit, azt nem. Türelem, mondják – minden elintéződik. Ez igaz, csak bizonyos kor után az időnek más az értéke. Szeretnénk már a magunk ügyeivel foglalkozni – szeretnénk már túl lenni a bejelentkezésen, a beiratkozáson, a papírkitöltéseken. Egyszerűen szeretnénk enni, inni, aludni, tanulni - élni.  A nagykövetségünkön nagyon rendesek, segítenek – de még így is, mint a rétes, nyúlik az ügyintézés. Nem látjuk a végét.

Szóval csodát tettünk - nevetünk a férjemmel mikor megérkezik  a regisztrációnk, most már akármikor haza is mehetünk. Bizony, hogy nem engednek ki az országból, amíg be nem vagyunk regisztrálva az FFRO-n, nekünk egy éves vízumunk van, erre ez az előírás!
És van bankszámlánk is végre, ami csoda – kifizetjük a lakbérünket, kauciónkat, köszönetet mondunk a tulaj türelméért.
Feltérképeztük a környéket, tudunk vásárolni, főzni – és még élünk, túléltük az augusztust, szeptember vége van! 

És a lényeg, amiért jöttünk: férjem befejezte a jógán az alapozó kurzust, innen lehet továbblépni. Persze, ez nem automatikus dolog: újabb felvételi kérelem, újbóli beiratkozási procedúra, túljelentkezés van, de ez újabb fejezet. Majd ott.
No és ott a szankszrit, az is döcögve, de halad. Az eredeti meghirdetéshez képest nem angolul tanítják, hanem hindiül – ezt szenvedi férjem két vietnámi sorstársával együtt. Ez még nem bejáratott dolog, de hát még van 6-7 hónap az egyetemi év befejezéséig, ne legyünk türelmetlenek, megoldódik (mondják ()
A tulajt meghívtuk egy pohár eredeti magyar pálinkára. Elkezdődött az ősz…

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 2 (1 vote)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Bepakoltunk a papírdobozokba, útra készen ülünk. Nézzük a szállodai szobát. Majd eltelik pár hét, amikor azt mondja nekünk valaki, hogy „most vagyok kint kb. 30-szor Indiában. Én is többször megszálltam ezen a környéken. A Pahar Ganj (avagy Paharganj)-on vannak olyan középáras szállodák, amelyek az európai, amerikai igényeket ismerik.”

Második naptól kezdve, amikor útnak indulunk, most már én megyek elöl. Ha a férjem van elöl, nem lát engem.  A 4-5. napon estefelé, hazafelé jövet pár méter volt a szálloda bejáratáig, amikor két serdülő fiú a férjem előtt egymásnak esett, hogy elvonják a figyelmét. Szerencsére, résen volt és  a harmadik srác nem tudta levenni a hátizsákot férjem válláról. Ettől eltekintve nem volt problémánk a hátizsákokkal, emberekkel.

illusztráció

Tudtad, hogy az összes földrész közül Európában található a legtöbb állóvíz?