A legmegrendítőbb holokausztmemoár az egyik utolsó szemtanútól.

Az utolsó pillanatban vagyunk, amikor meg lehet őket hallgatni. Amikor még tudnak azok mesélni, akik túlélték a koncentrációs táborok borzalmait. Ha ők elmennek, ugyan mi lesz a világgal? Ha az embereket már senki nem emlékezteti a múlt borzalmaira, azok újra megismétlődhetnek. Lily Ebert szerint a holokauszt a szavakkal kezdődik, nem a tettekkel. De a szavakkal küzdeni is lehet ellene. A 97 éves Lily Ebert által írt kötet az egyik utolsó holokausztkönyv, melyet még szemtanú írhatott. Mindenkinek el kell hát olvasnia. A világnak pedig tanulnia belőle, hogy a tolerancia újra visszatérhessen az életünkbe.

„Ha valamikor megérett az idő, hogy szárnyra kapjon a tolerancia általa képviselt üzenete, hát az most van.” – Dov Forman

A Lily fogadalma az egyik legkomplexebb holokausztmemoár. Komplexitását nemcsak az adja, hogy Lily életét az elejéről kezdve végigkövethetjük idős koráig: hogyan került a gettóba, miként érkezett meg az egyik utolsó pécsi transzporttal Auschwitzba, hogyan óvta ott húgait, akár úgy is, hogy egyik kiválasztott testvérét egy mozdulattal visszahúzta a sorba, amit az SS-katona nem vett észre, hogyan mentette meg az életüket a varrástudásuk, vagy kerültek két húgával Altburgba, a lőszergyárba, hogyan indították őket halálmenetben az ország másik felébe, amikor Hitler már vesztésre állt, miként szabadították fel őket az amerikai katonák, költöztették be őket német családokhoz, kerültek a „hontalanok” táborába, majd segített nekik egy amerikai tábori rabbi és segédje, hogy Svájcba menekülhessenek (akár úgy is, hogy megzsarolta a sváciakat egy nemzetközi sajtótájékoztatóval, amikor a határon mégsem akarták beengedni az árvákkal zsúfolt vonatot), hogyan hazudta Lily fiatalabbnak magát, a húgai pedig ikreknek magukat, hogy felvegyék őket erre a vonatra, hogyan jutottak el Palesztinába, kerültek az első kibucok egyikébe, aztán ismerte meg Lily a férjét, költözött vele Tel Avivba, majd később Angliába, és próbált új életet kezdeni.

Elmeséli, milyen érzés volt gyermekei születése, miután attól félt, hogy a táborban annyira tönkretették, hogy anya sem lehet, és hogy húga szerint az igazi bosszú ez volt Hitleren. Azóta tíz unokája lett, és harmincnégy dédunokája. Lily elmeséli, hogyan változtatta meg az életét Eichmann pere. Milyen érzés volt újra találkozi Imivel, a bátyjával, aki Magyaroszágon ragadt, a vasfüggöny mögött, és aki annak idején egy cipősarokban kialakított rejtekhellyel lehetővé tette, hogy Lily legyen az egyetlen, aki családi aranyékszerrel került be Aushwitzba, és azzal is jutott ki onnan. Az így megmenekített angyalkás láncot a mai napig hordja. Lily elmeséli, hogyan próbált az újrakezdésre koncentrálni, és elfelejteni a múltat, és miért nem tudott beszélni róla a férjének vagy családtagjainak, olyanoknak, akik nem élték át, amit ő. Hiszen sokszor ő maga sem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett. Elmeséli, milyen hosszú lelki út vezetett odáig, hogy először más túlélőkkel beszéljen a koncentrációs táborról, majd lejegyezze emlékeit, sőt másoknak is meséljen róla: gyerekeknek, felnőtteknek. Mekkora erő kellett ahhoz, hogy lányával együtt visszamenjen Auschwitzba, majd később unokáival is, miért tartotta ezt fontosnak és milyen lelki nyitást indított el ez családjukban a generációk között.

Lily történetének komplexitását nem csak az adja, hogy az idős szemtanú a legalaposabban, mégis legérzékenyebben meséli el a tábor előtti, alatti és utáni életének, talpraállásának történetét. A könyv különlegessége, hogy Lily fejezeteit időnként 17 éves dédunokájának, Dovnak a gondolatai, kutatásai egészítik ki. Ehhez kapcsolódóan pedig színes képmellékletek.

Dov Forman azon kevés fiatal közé tartozik, aki megtudhatja dédmamájától, mi történt vele, mert náluk elindulhatott egy kommunikáció: sok más családot a fájdalom hallgatásba zár. Ám a fiú nem elégedett meg ezzel, többet akart tenni a dédnagymamája történetéért. Ő is részese és folytatója lett a fogadalomnak, amit Lily a táborban tett, amikor elhatározta, ha túléli ezt, mindenkinek elmeséli, mi történt.

Amikor a járvány miatti lezárások miatt Lily nem mehetett iskolákba, rendezvényekre, hogy az életéről meséljen, ahogy eddig is, Dov kitalálta, hogy nyomozni kezd. Lily egyik régi emléktárgya adta az apropót, egy régi háborús bankjegy, melyet cetli híján használt egy kedves üzenet leírására a tábori rabbi asszisztense, Hyman Schulman. Dov kitalálta, hogy a közösségi média segítségével felkutatja a katonát, hogy Lily megköszönhesse neki a gesztust, mely hosszú idő óta az első jele volt számára a kedvességnek. Megható pillanat volt, amikor a két család online találkozhatott végre. Mint ahogy az is misztikus, megrendítő jelenet volt, amikor Schacter rabbi, az egykori rabbi leszármazottja áldást kér Lilytől.

Jason Schulmant, a bankjegyet adó katonának a fiát 8 órán belül találták meg az internet segítségével, de a web nem csak ebben segítette őket. A Twitter és TikTok segítségével rengeteg holokausztkutatóval, -intézettel kerültek kapcsolatba, és így szép lassan annyi dokumentum gyűlt össze Lily tábori életével kapcsolatban, hogy fotókon, iratokon, sőt archív filmfelvételeken is végig lehet azt követni (amerikai katonák rögzítették, amikor a túlélők csapata a Svájcba tartó vonatra száll fel, és a videófelvételen Lily is megjelenik, illetve svájciak rögzítették a megérkezést, ezeken a felvételeken is felbukkan Lily a tesvéreivel). Az archívumok minden képkockája újabb elemét kelti életre az idős szemtanú történetének: a munkatábort, a halálmenetet, a felszabadulást, a „hontalanok” táborát. Mindenekelőtt azokat a rendkívüli kihívásokat, amelyekkel ezeknek a fiataloknak szembe kell nézniük, hogy új életet kezdhessenek, miközben a szabadságon kívül semmijük sem volt. Megrendítő olvasni azt is, hogy a történelmi nyomozás kapcsán, hogyan mélyül el unoka és dédmama kapcsolata, illetve az egész családé. Hiszen ennek a csodálatosan alapos és érzékeny könyvnek a létrehozásában, mely valójában 75 éve készül, Lily családjának több korosztálya is részt vett. Így fogtak össze generációk, hogy újabb és újabb generációkhoz juthasson el a tolerancia üzenete. Lily Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél arról, hogyan élte meg Auschwitzot, a haláltábort. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot”.

Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje. Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja, az öccse és egyik húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki. Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban. 

Lily Ebert – Dov Forman: Lily fogadalma

Lily’s Promise – How I survived Auschwitz and found the strength to live

Fordító: Endreffy Kata

Szerkesztő: Dezsényi Katalin