Bűnbak és hős - Salt ügynök

Bárhol, bármelyik tíz perc után. Állítsd meg a filmet és kérdezd meg a közönséget, hogy szerintük most mi következik! A választ mindenki elhibázná, és ez a lényeg. Valóban. A vásznon két sztori fut: az egyik a hivatalos, a másik mögötte van. A néző gyakran csak bizonytalanná válik, máskor meg nem hisz a szemének. Angelina Jolie-nak se nagyon. Mert nem tud. Mert nem lehet.

Klisészerű, de ettől még jolly-joker miliőt kapunk az orosz-amerikai konfliktussal, a KGB-vel és a hidegháborúval. A Férfias játékok, A csendes amerikai és a Végveszélyben ausztrál rendezője gyerekkora óta vonzódik a kémmesékhez. Onnan az analógia, hogy jó katonák és gonosz sárkányok ebben a filmben is vannak. Csak az a baj, hogy meghalnak mind. Ettől lesz még ütősebb a történet.

A címszereplő, Evelyn Salt CIA ügynök : ügynöknő. Férjnél van. Annak szentelte az életét, hogy Amerikát egy lépéssel mindig az ellenségei előtt tartsa. De aznap épp semmi mást nem akar, csak ünnepelni, az első házassági évfordulóját. Jolie kollégáját a tavalyi X-men kezdetek című alkotás hőse, Liev Schreiber játssza, ráadásul nagyon jól. Hamar felosztják egymás közt kétszer huszonhat percüket: ennyi idejük marad ugyanis egy lejáró munkaidő új, jelentéktelennek tűnő informátorára.

Gregory Hoblit 2007-es Törésének (Fracture) hanyag eleganciáját juttatta eszembe az a rész, ami ebből a lényegi huszonhat percből huszonhat órát csinál, sőt. Egész örökkévalóságot. Mert - az informátor szerint - ha az ügynök neve Evelyn Salt, akkor az ügynök egy szovjet kém. Evelyn Salt CIA-s, és még egyszer: nő. De máris azzal vádolják, hogy afféle halál-munkássá trenírozott tégla, aki Amerikát akarja megsemmisíteni.

A Salt ügynök bár akció-thriller, nem ellenséges erőkről és állambiztonsági bizottságokról szól. Sokkal inkább arról az axiómáról, hogy lehetsz romlott és frivol, de valamit szolgálnod kell. Emberi döntéseket mutat meg, próbára tesz, erőt fitogtat. Elismertet és elgondolkodtat. Változtat-e a hűségeden az, ha az ellenséges terület értékei szerint élsz? Ha azokkal fekszel és ébredsz fel? Ha azokban bízol minden nap? Ha egy nap majd mégsem?

A film közhelyes üldözésekkel, bevált kaszkadőrfogásokkal és rengeteg „killbilles” fogással operál. Meg szép sminkkel, sok paradicsomszósszal, és rengeteg golyóálló mellénnyel is. Autós üldözés, kacér mosolyok és hátborzongató felismerések: mit tesz egy szovjet kém, ha álmából csaknem húsz év után felébresztik? Igen. A Salt ügynök kegyetlen. Kegyetlenül az.

Összességében nagyon meghatározó alkotás, ami fele ennyi csavarral is teljes lenne. Persze, hogy kell egy bűnbak és lesz egy hős. Ez mindig így van, a végén a néző is erre jut. De még ennyi szószaporítás után sem tudja meg, hogy ki az az Evelyn Salt valójában. Csak annyi bizonyos, hogy valós történelmi hátteret adtak egy „előre kitervelt”, csakugyan szürreális sztorinak. De ne nehezteljünk emiatt a Salt ügynökre!

Sőt.

Ez a film az alvásról szól, meg az ébredésről. Ez eléggé valós, nem?

7/10 pont

Salt ügynök (Salt) - amerikai akcióthriller, 100 perc, 2010.
Rendezte: Phillip Noyce
Szereplők: Angelina Jolie, Liev Schreiber,Chiwetel Ejiofor, Daniel Olbrychski