Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
A könyv után most lemezen, Farkasházi Réka tolmácsolásában hallgathatjuk meg a "Hajnali csillag peremén" című kötet verseit.
Már első lemeze megjelenésekor Réka célul tűzte ki, hogy a kortárs magyar irodalom legszebb gyerekeknek szóló köteteiből fog lemezt, illetve koncert műsort összeállítani, ezzel is segítve a számára oly fontos versek eljutatását a legkisebbekhez.
©Farkasházi Réka: Hajnali csillag peremén
Kukorelly Endre kötete után Kovács András Ferenc erdélyi költő művei következtek (a Hajnali csillag peremén című könyv 2008-ban elnyerte az Év gyerekkönyve díjat).
A Hajnali csillag peremén című kötet gazdag tárháznak bizonyult – van benne mélység és könnyűség is: persze tréfás állatok, verses mese, a természet rengeteg apró virága, bogara, jelensége. Évszakok és mondókaszerű nonszenszek. Úgy Weöres Sándoros, hogy egyáltalán nem epigon, csak éppen nagyjából ugyanabból az anyagból dolgozik, hasonló eszközökkel:természet, apró költői ötletek, cirkusz, vásár; csengő-bongó rímekkel, erős ritmusokkal, nép- és műköltészeti nagy hagyományú formákkal.
A versek megzenésítésében Réka saját zenekara a Samuband segédkezett, olyan dallamvilágot alkotva, mely modern, mégis tökéletesen idomul az óvodás, kisiskolás korosztály igényeihez.
Nem csak az volt fontos, a műsor összeállításánál, hogy úgy szövegeiben, mind zeneileg a legjobbat nyújtsák, de célkitűzés az is, hogy az élő hangszeres zene varázsával megismertessék a közönséget, ebben a legfogékonyabb korban.
Réka gyakorló édesanyaként úgy tudja megszólítani közönségét, hogy a kicsik az első pillanattól kezdve érzik, jó kezekben vannak, szeretettel fordulnak feléjük. A 2010. november 26-án megjelent lemez is ezt a koncepciót viszi tovább, zene és próza, mese és dallam keveredik benne, igényes szórakozást nyújtva a legkisebbeknek, akik ez által játszva ismerkedhetnek a kortárs magyar irodalommal.