2017. december 12. - kedd

Élnek-e a fák lelkiéletet? - A fa

Kinyomtatom...
Charlotte Gainsbourg és a Fa

Nagyon is, sőt, nemcsak érzelmekkel, vágyakkal, de határozott akarattal is rendelkeznek Julie Bertucelli rendező legújabb, A fa című ausztrál-francia alkotásában.

Egy műalkotásban bármilyen élettelen tárgy vagy nem emberi organizmus is átélheti mindazt a lelki gyötrelmet, amelyet egy ember él meg élete különböző periódusaiban. Másrészt fa, ahogyan más kultúrákban is, az élet, a világ ősi szimbóluma, és ezért könnyen azonosulunk vele. Bennem mégis dúlt a vita a film nézése közben, hogy mire volt ez az egész?

De kezdjük az elején. Dawn (Charlotte Gainsbourg) egy négygyerekes családanya elveszíti szintén fiatal férjét hirtelen szívhalál következtében. A férj az alatt a fa alatt hal meg, amelybe végül a lelke költözik, és immár más dimenzióból felügyeli szerettei életét. Természetesen a gyerekek a legfogékonyabbak erre a változásra, és következetesen hallgatnak is „apjukra”, és értik őt, amikor az nemtetszését fejezi ki túlzott gyökérnövesztés, vagy egy korhadt ág leszakadása formájában, utóbbi a régi közös franciaágyon landolt, nem teljesen célzat nélkül. Végül a feleséget kényszeríti a fa, hogy ráébredjen életfeladatára egy ominózus vihar után, és az elhagyja a házát és a vidéket gyerekeivel együtt.

Charlotte Gainsbourg és a FaCharlotte Gainsbourg és a Fa

A történeten keresztül a rendező leginkább egy nő öntudatra ébredését akarta vélhetően vászonra vinni. Egy anyáét, akinek fel kell vállalnia immár egyedül a gyászát, és az abból fakadó magányát, valamint saját és gyerekei sorsát. Akár ez is lehetne az egyik megfejtése az alkotói szándékoknak, másrészről a film a halott férj kijózanodása és csalódása feleségében, és haragja iránta immár fa alakjában, olyannyira, hogy menekülésre készteti őt. Nos, az építmény ingadozik, mert az alapok bizonytalanok.

Nem a történet okoz fejtörést, hanem a dramaturgia, ami komoly hiányosságokat sejtet. Dawn négy gyereke mellett, akikből kettő kamaszkorú, ugyanaz a kissé elvarázsolt hippi maradt, mint aki lehetett a gyerekek születése előtt. Az egyik ausztrál préri közepén élnek, férje kétkezi emberként kereste a család kenyerét, de feleségén sem a farmer élet szabad, de annál nehezebb szele nem hagyott nyomot, sem a gyerekek nevelése. Szerencséjükre ők tökéletesen önellátóak és önjáróak anyjukkal ellentétben, így a szerepek felcserélődnek, és a kicsik és még kisebbek mutatnak példát az életből. Mintha a felnőtteknek kellene felnőniük gyerekeikhez.

Az anyát megformáló Charlotte Gainsbourg francia színésznő játéka, amely önmagában nem rossz, de szinte alig van köze egy frissen gyászoló özvegyhez, nos, ez árulkodik legjobban a dramaturgiai hiányokról. Űzött őzike tekintete láttán sem átélhető a fájdalma, amelyet aránytalan és rosszul hangsúlyozott játékkal jelenít meg. A gyász átélése torzít, mondhatnánk, de látványos kiborulásai árulkodóak, miután nagyon hamar vigasztalódik egy másik férfi oldalán. A gyerekek, megformálójuk kivétel nélkül nagyon jók, is egyedül maradnak a gyászukkal, és a napokat, mint a sivatagi kórót a szél, kergetik maguk előtt. Az anya mintha örök kívülállóként szemlélné az életét, ami a férjéhez kötődő nagy szerelme és gyerekei iránt érzett kétségtelen szeretete miatt azért elképzelhetetlen. Vagy ott van George (Csókás Márton), az új udvarló, aki olyan tökéletes, mint a kamaszlányok ábrándjaiban kóborló lovag. Az alakok, a fával ellentétben, nem tudnak gyökeret verni a történet talaján. A film alkotói, a rendező és az író, Judy Pascoe, valamint a forgatókönyvíró Elizabeth J. Mars láthatóan nem tudták hitelesen kitölteni a szereplők kontúrjait, így azok minduntalan leválnak a sztori érzékeny felületéről.

A gyerekszereplők mellett a film erőssége még a képeken megjelenő végtelen sárgába burkolt táj, melynek kicserepesedett monotóniáját itt-ott szakítja meg néhány porta. Az itt élők különböző élet-stratégiákkal küzdenek a határtalan horizont sokszor nyomasztó súlya ellen. A gyerekek tanulásba oltott elvágyódással, a nők kézimunkakörrel, a férfiak munkával. Létezik a filmben egy, a kenguru romantikától mentes, Ausztrália-kép, amely távoli és nagy terei ellenére is ismerősnek tűnnek.

6/10 pont

A fa (The Tree) - francia-ausztrál filmdráma, 100 perc, 2010
Rendezte: Julie Bertucelli
Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O'Neil), Morgana Davies (Simone O'Neil), Csókás Márton (George)

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Magyaországi bemutató: 2017. december 14.

plakát

Premier előtt már december 8-án vetítik a budapesti Pólus Moziban.

plakát

Jégtánc-show és dalkoncert a Veronai Arénában.