Miért kellett a szemöldököt is? - Eljő a napunk

Pusztán azért, mert kamaszként nem értenek meg. Nem tetszik a hajad színe, vagy ahogy a szemed csillog. Szűk az élettered, nem volt gyerekszobád és csak egy barátod van, hát elég ennyi? Elég indok arra, hogy borotvát és puskát ragadj? Véget vess mindennek, ami más? A huszonnyolc éves rendező szerint elég. Romain Gavras fiatal és francia. Más mentsége nincs.

Azt mondják talán azért, mert az idősebb generációból hiányzik az efféle vakmerőség. Filmre vinni a deviánst. Engedni a laikusban lappangó téveszméknek, hogy a pszichológus maga sem volna normális? Az Eljő a napunk nagyon tág és nagyon érdekes kérdéskört feszeget: mitől más az, aki nem ugyanolyan? Mi marad azoknak, akik mégis egyformák? Meddig normális az, ha nem állsz be a sorba, és meddig próbálkozhatsz magadon, hogy megtudd, hol a sorod?

A vásznon fölvetett problémák valahogy örökösen aktuálisak, bármit is mond a történelem, vagy a művelődéstörténet. Vajon inkább a filmipar sugallja, hogy vér és fegyverek nélkül nem lesz igazi? Az Eljő a napunk egyike a harsány filmeknek. Nem tud csöndesen állást foglalni, vagy a fejét csóválni a bajsza alatt. Nem is volna ez a feladata, de nem tud meggyőzni arról, hogy van, hogy lehet ideológiai alapja a harsányságának. Ketten a világ ellen-feeling ez; ez a duó, amit Remy (Olivier Barthelemy) és Patrick (Vincent Cassel) alkotnak: a kamasz srác meg a pszichológus. Akár valami szép is kisülhetne a kettősből, de nem így lesz. Vincent Cassel a George Clooney-klánban (az Ocean’s trológia harmadik részében) viselt Armaniját kopott zakóra, a hajstylistját pedig egyszerű borotvára cserélte. A kritikusok szerint a César-díjas színész így is az egyik legnagyobbat alakította partnerével, Barthelemyvel együtt. Nem is nagyon lehetne lesújtóan bírálni drámai alakításukat, mert kétségkívül óriási játék, koncentráció és flow van benne. A néző kapkodja a fejét, esetlenül sodródik a látottakkal, amit olykor túl szókimondóan nyomnak le a torkán; kevés az átvitt értelem, minden olyan nagyon durván történik a félreértések elkerülése végett, hogy értse az is, akinek eszébe sem jut, hogy Írország a szabadság földje, mert ott vörös hajúak élnek, hogy ezért a földért megéri a keresztes hadjárat is, sőt, kiválasztottnak lenni egészen óriási feladat, ennél csak a felelőssége nagyobb. Ezt mind ránk zúdítják csipetnyi humor kíséretében, amiért könyörögnénk, ha nem lenne, mert ez így is olyan szemet-eltakarós, félelmetes mozi. Menekülnénk mi is, akár ők ketten, ki a teremből, de nem tudjuk sikerül-e, úgy értem nekik sikerül-e a küldetés, nem tudjuk mi fűti ezt a küldetéstudatot, csak találgathatunk, csak próbálkozhatunk, hogy megértsük azokat, akiket senki sem ért meg, és a provokáció a fegyverük annak minden kegyetlenségével. Ott van az a két csőre töltött is, azok igaziak, és a túl sok a paradicsomszósz, ami meg nem igazi. Kiábrándító, hogy túl sok a vér, ijesztő, ahogy a borotvapenge viszi a szemöldököket is, hogy nincs már hajuk, és az enyém is égnek áll. Jogos a César-díj, de nem csúszik a kukorica, csak a vízért nyúlok,miközben várom, hogy odaérjenek, velük együtt izgulok, hogy megmutathassák miért, miért kellett. Miért kellett ez nekünk, és a végén, a vége cím után, döbbenten ülök, és csak annyi marad, hogy Gavras huszonnyolc éves, én is majdnem annyi, és az Eljő a napunk legnagyobb hibája tulajdonképpen csak az, hogy nem én találtam ki.
De azért kíváncsiságból egyszer megkérdezném tőle, hogy honnan ez a mélyen, nagyon mélyen lakó keserűség, ami most explicit, és átjött, ahogy mondani szokták, de Cassel és Barthelemy nélkül is épp elég durva, épp eléggé más. Nehezen bír el kilencven percet.

4/10 pont

Eljő a napunk (Notre Jour Viendra/Our Day Will Come) - színes, feliratos francia filmdráma, 88 perc, 2010.
Rendezte: Romain Gavras
Szereplők: Vincent Cassel,Olivier Barthelemy,Justine Lerooy,Vanessa Decat,Boris Gamthety,Rodolphe Blancet