Kocsis Ágnes: Pál Adrienn

Írtam róla egy hosszabb kritikát, de aztán rájöttem, hogy már írtunk róla a cseppek.hu oldalain. Az a cikk 8/10-et adott neki az én 1/10-emmel szemben.

A filmről elég lesújtó a véleményem, a felénél kijöttem.

Miklauzic Bence: A zöld sárkány gyermekei

Lassú tempójú, kényelmesen hömpölygő film. Van egy emberünk, akinek az a feladata, hogy eladjon egy raktárépületet. Odamegy a helyszínre, ahol viszont kínaiak tárolnak mindenféle árut. Egy kisfickó a "biztonsági őr", akivel a kezdeti nehézségek után megbarátkoznak csupa-csupa sok-sok édi-bédi kis vicces jelenet során. A főszereplőnk lassan odaköltözik a raktárba, eladni azonban nem sikerül.

Egyszercsak megérkezik a Lány egy pizzafutár személyében, aki miatt aztán kitör a "konfliktus". Bár inkább csak sorozatos nézeteltérésnek nevezném, aminek a végére persze minden összeáll.

Aranyos kis film, ne várjunk sokat tőle, viszont könnyed szórakozás akár randira, akár gyerekeknek. A sajtóvetítésen a művelt, sokat látott kollegák nagyon jókat kacagtak.

Hules Endre: A halálba táncoltatott leány

Kicsit ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Egy részről végig érdeklődve figyeltem, hogyan alakul a sztori, mi fog történni. Másrészről sok esetben fura, életszerűtlen fordulatok tarkították a majdnem két órás mozit.

Dióhéjban: egy testvérpár most találkozik újra, egyikük világhírű producer(promóter) lett külföldön a rendszerváltás óta, a másik itthon maradt, és tánciskolát visz. Úgy döntenek, hogy együtt színpadra viszik a halálba táncoltatott leány balladáját a tánccsoporttal. Ebbe a keretsztoriba aztán belesűrűsödik a magánéletük, és természetesen a nagy Kelet-Nyugat különbség: Aki Nyugatra megy, az már nem lesz ugyanaz az ember, de bejön neki az élet. Aki itthon marad, az meg... azokat ismerjük.

Hules Endre generációjának nyilván teljesen más emlékei vannak a szocializmusról, meg más elképzelésük van Magyarországról, mint nekünk, akik a 80-as években születtünk. Számomra unalomig ismert sztereotípiák voltak újra és újra elsütve a filmben. Nagyon jól tudjuk már, hogy a magyarok ejde mennyit isznak, aki külföldre megy megcsinálni a szerencséjét, azt itthon utálni fogják, hiába próbál ő segíteni. Persze kiderül, hogy mindenki nagyon szemét dolgokat csinált a múltban, amire nincs mentség. A szereplők viszont képesek ezen percek alatt túllépni, és mindenki boldog.

Gyönyörűek a képek, az egyik operatőr Zsigmond Vilmos volt, de gyanítom, hogy a film nagyobb részét jelentő magyarországi képeket nem ő, hanem Honti Zoltán fényképezte. Mindenesetre az egyszerű, csúnya helyszínek úgy lettek megfestve fénnyel, hogy öröm nézni. A steril, videós kép egy kicsit elvesz ugyan ebből az élvezetből.

Mondjuk ez még semmi a "vizuális trükkökhöz" képest, amik valójában feliratok, vagy logók jövése menése, de az egésztől az az érzésem, hogy visszautaztunk 20 évet, és az akkori csúcstechnikát látom.

Összességében azt hiszem ez a film az idősebb magyar generációnak talán nagyobb élvezetet okoz. Amilyen problémákat felvet, az a fiatalabbakat már nem, vagy már nem úgy érinti. Szerencsére mi már utazhatunk szabadon, és nem kell jelentenünk a legjobb barátunkról.

Szemlezáró ma 19:30-kor.