Füleknek szól, amelyekben megmarad az a zene és szöveg a Radioheadtől. Szemeknek, amelyek emlékezni fognak arra az arcra. Így hat a Felperzselt föld: megvan benne minden, ami égetni képes. Csak úgy észrevétlenül beleégetni a nézőbe mindazt, amit másképp elmondani nem lehet, csak százharminc percben, mondjuk épp franciául.

Az alkotó, Denis Villeneuve színdarabból írt forgatókönyvével most "a tíz legígéretesebb rendező" között van a Variety magazin szerint. Nem meglepő ez egy olyan filmnél, ami a Kanadai Filmakadémiától már hat díjat gyűjtött be, és Oscarra is jelölték. Miért?
Talán mert a nagyon átélhetőből vezet be az elképzelhetetlenbe úgy, hogy a csavart már az elején meglebegteti előttünk, aztán - nem törődve érzékeny lelkünkkel vagy gyenge gyomrunkkal - elénk tárja a háborús Libanont is. Profi és óvatos technikára van szükség az olyan moziknál, amelyekben sok az idősávok közti ugrás: amelyekben visszatekintenek a múltra és ezzel párhuzamosan a „most” is jelen van. Jogos a Genie-díj a vágásért, mert aprólékosan, ügyesen ugrándoztatnak Kanadától Libanonig; magnólia-illatú irodától lángokkal borított pusztáig, sőt, még kabócaciripelés is van. A Felperzselt föld is azzal a hálátlan motívummal próbálkozik, hogy papírra vetett sorokkal kapcsol össze tegnapot és mát; vagyis végrendeletben - levélben - üzen, mintha az efféle kommunikációtól feloldozást várna. Őszintén szólva zavaró az ötlet, és talán csalódott a néző is, amikor a film legelején ismeretlen és nagyon távoli személyek felkutatására indítják. A bizonytalanba. Nem is akaródzik elindulnia, és tán még azt a percet is bánja, amikor ezt a filmet választotta, de bíznia kell a Felperzselt földben, mert megéri az utazás. ©Család
13 év óta óta - CSEPPEK.hu.Család Jeanne és Simon, az ikerpár azt a feladatot kapják édesanyjuk végrendeletében, hogy juttassanak el egy levelet halottnak hitt apjuknak, egy másikat pedig a testvérüknek. Így kénytelenek mind teljesen idegen rokonaikkal, mind édesanyjuk múltjával szembenézni, és az utóbbi sokkal embertpróbálóbbnak tűnik. Főleg a színészi játék és az a bizonyos „égető technika” az, ami a Felperzselt földben üt: az arcok, a mimika, a szemek és a párszavas dialógok, rövod sóhajok. Ezek a játékidőnél sokkal hosszabban ülnek majd bennünk. Nem is beszélve a zenei aláfestésről, ami egyszerűen telitalálat; főleg ami a hangerővel való játékot illeti. Ez a sok pozitívum persze nem jelent önfeledt vagy könnyed szórakozást, inkább durva felismeréseket és (egy ponton) azt a néma, nézői felszisszenést is. Nem „aha-élmény”, mert effélét kevesen élnek át - ha egyáltalán -. De legalább a díjesőt szóró bizottság és persze a rendezői-forgatókönyvírói gárda felé garantáltan ott ül majd az üzenet, hogy: „Aha: Nagyon-nagyon megérdemelt az az Oscar.”

9/10 pont
Felperzselt föld (Incendies) - színes, feliratos, kanadai filmdráma, 130 perc, 2010.
Rendezte: Denis Villeneuve
Szereplők: Lubna Azabal,Mélissa Désormeaux-Poulin, Maxim Gaudette, Rémy Girar