Elkészült Herendi Gábor új karácsonyi vígjátékának hosszú előzetese és karakterplakátjai! A Karácsonyra megjövök közvetlen állami támogatás nélkül készült, a vígjátékban olyan színészek szerepelnek, mint Csányi Sándor, Lovas Rozi, Krausz Zara, Tóth Róza, Szijártó Anna, Szijártó Emma, Fehér Tibor, Csuja Imre, Mészáros Piroska, Hernádi Judit, Takács Nóra Diána, Herczeg Adrienn, Pálmai Anna, Török-Illyés Orsolya, Bányai Kelemen Barna, Pál András, de feltűnik benne Halász Judit, Janklovics Péter, Semjén Nóra, Tapasztó Orsi, és Balatoni József „Jocó bácsi” is.

Első szurkolói élményem a kérgesteknősök fajához kötődik. Gyerekkorom egyik kedvenc televíziós természetfilmje volt az, amelyik a teknősök tojáslerakását mutatta be, majd ahogyan az irdatlan óceán irányába kotornak a mini páncélosok, miközben a rájuk leselkedő veszélyekről a narrátor folyamatosan tájékoztat. Amikor pedig a sikeres vízbe érkezésüket látva a megkönnyebbüléstől boldogan sóhajtottam fel, akkor közölte velem a hang a tévéből, a tengert elérve kell csak igazán megküzdeniük a kicsiknek az életben maradásért. Puff neki!
Ben Stassen rendező Domonic Paris forgatókönyvíróval együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy hőseiknek ne essen bántódásuk legújabb animációs munkájukban, a Sammy nagy kalandja 2 –ben. A víz felszíne alatti félelmetes és szép világot a belga animációs film folytatásában három dimenzióban szemlélhetjük.
A 3D-ben való mozizás leginkább a rajzfilmek élvezetéhez tesz sokat hozzá. A valódi mélység illúziójával a vásznon még mindig nehéz betelni. Így egy gyengébbre sikeredett történet is könnyedén eladhatóvá válik a nézőközönségnek, pláne, ha azok nem sokkal nagyobbak, mint Ricky és Ella, a teknőc csemeték.
Sammyt és Rayt, a kérgesteknősöket egy nap gonosz kereskedők ejtik fogságba, hogy majd jó pénzért továbbadják őket egy milliomos pénzember víz alatti éttermének, ha nem is fogásaként, de kivételes, ritka látványaként. Az ő megmentésükre igyekszik a két csöppség, Ricky és Ella.
A filmet a valóban kicsiknek (is) szánták, így arról szó sem lehetett, hogy megmutassák, hogy ezek a bájos és kevésbé bájos élőlények bizony egymást falják fel a nem elhanyagolható életben maradási ösztönüktől hajtva. Így esetünkben, kivétel nélkül, minden állat vega, és a sztori, az állatvilágban kevésbé ismert fogalom, a barátkozás felé veszi az irányt.
A felnőtt teknőspár kényszerű útjuk elején összejönnek Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, aki remekül tudja alakítani a döglött hal nem túl látványos szerepét, ami viszont dramaturgiai fordulattal szolgál majd a későbbiekben. Beúszik a történetbe a szép és okos polip-mama pirinyó bébijével is, hogy igen hathatósan segédkezzenek a fogva tartott állatok végső kimenekítésében.
Mint minden animációs filmben, úgy itt is előkerül egy ütődött, vicces figura, mint a Jégkorszakban a kerge mókus eszement alakja az ő szerelmetes makkjával. Estünkben Lulu, a homár nyargalászik fel-alá, nem kevésbé őrülten, de messze nem olyan szellemesen. A pingvinek fel-felvillanó jelenete viszont telitalálat, és sajnáljuk, hogy nem tart tovább.
Az alkotók nemcsak jó állat, hanem jó emberismerők is. Meglátszik ez egyrészt az emberi falánkságot reprezentáló figurákon, másrészt a teknősök ellenlábasának kiválasztásában is, aki nem más, mint Nagy D, az akvárium-show foglyainak a főnöke, egy aprócska tengeri csikó. Az okoskodó, dölyfös ember is úgy viselkedik, mint ő, vagyis kicsiny termetének haragos odamondogatással ad némi nyomatékot. Azért nem árt testőrnek két termetes gyilkos márna sem.
A film a menekülés megszervezése és kivitelezése körül zajlik. Felvetődik a kérdés, minek menekülni onnan, ahol rendszeresen etetik az embert, akarom mondani az állatot, halformájú táppal egy luxusszálló kényeztető biztonsága közepette? A válasz még egy nagycsoportos számára is könnyű.
A Menekülés a Paradicsomból alcímet is viselő Sammy nagy kalandja 2, remek alakjai ellenére is kissé monotonná válik egy idő után, talán mert többnyire egy helyszínen játszódik a történet. A műfaj legkiemelkedőbbjei közül a Némó vagy a Jégkorszak szerencsésebb abból a szempontból is, hogy folyamatosan mozgásban tartja a történéseket. Ez az úton levés, vándorlás különben is elengedhetetlen eleme minden valamire való mesének. A történetben sok a toporgás, persze ezen az eredeti, vicces dialógusok segíthetnének, de itt ez is elmarad.
A Sammy nagy kalandja 2 még csak egy szimpatikus próbálkozás, hogy a nagy amerikai animációs produkciók kiemelkedő színvonalát elérje, de élvezetes és megnyugtató vállalkozás abból a szempontból, hogy a kis kérgesteknősök a nagyobbakkal együtt végül szerencsésen célba érnek.
6/10 pont
Sammy nagy kalandja 2 (Sammy’s avonturen) - színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 95 perc, 2012.
Korhatár besorolás: megtekintése 6 éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendezte: Ben Stassen
Szereplők: Billy Unger (Sammy hangja), Carlos McCullers II (Ray hangja)
Szinkronhangok: Csankó Zoltán, Forgács Gábor, Józsa Imre, Kerekes József

























