Bevallom, vegyes érzésekkel ültem be a moziba a Michael filmre. Egyrészt kíváncsi voltam, másrészt pontosan tudtam, hogy a Jackson-örökség gondozói producerként is benne vannak a projektben - márpedig ez ritkán szokta azt jelenteni, hogy kellemetlen igazságokat fogunk látni.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai immár 4. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Regattát - Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját.

A szezon első hajóútján a Szent Miklós hajó fedélzetén Kollár József, a társaság vezérigazgatója bemutatta az előző évek kiemelt eredményeit, valamint gazdasági mutatószámait.

A Balatoni Hajózási Zrt. a Budapest Boat Show-n jelentette be, hogy az idén 16 éves BAHART Regatta versenysorozat számos újdonsággal várja a résztvevőket.

























