2018. augusztus 21. - kedd
plakát

A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd’ 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába.

plakát

Mrożek-dráma, Móricz-novella és Lázár Ervin-mese a Vendégváró Fesztiválon.

fotó Urbán Ádám

Január 13-án, szombaton ért véget a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyprogramja.

fotó Vámos Zoltán

A B műsor premierjével folytatódott a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 10-én.

plakát

Az egészestés animációk versenyét A hegyek és vizek könyve című kínai animáció nyerte, A világ innenső végén, a zsűri külön elismerését kapta.

plakát

A fesztivál öt napja alatt több mint 200 új animációs rövidfilmet és 13 egészestés mozit láthat majd a közönség.

Jackson (jelenet)

Vasárnap este kihirdették a 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjait.