Helyszín: 
Jegyár: 
1.400 - 3.500 Ft
Időpont: 
2010. október 19. 19:30

Micheller Myrtill és Pintér Tibor 2006-ban alapították duójukat, azóta két saját albumot adtak ki. A „Same as you” című lemez megjelenését követően 2006-ban (majd 2010-ben is), a Németországban megrendezett “Voice & Guitar” nemzetközi versenyen döntőbe jutottak.

A ma már ikonnak számító, erőteljes énekhangjáról és vadóc külsejéről ismert P!nk megjelenteti Greatest Hits… So Far!!! című vadonatúj válogatásalbumát, melyen a legnagyobb slágerek mellett helyet kap három vadiúj dal is, köztük a hosszú idő óta közreműködő Max Martin producerrel közösen írt és készített “Raise Your Glass” című új rádiós slágerrel.

Jegyár: 
1800, 3300, 4200 Ft
Időpont: 
2010. október 11. 20:00

Gerendás Péter szerencsés ember, hiszen személyesen ismerhette az épp száz éve született Faludy Györgyöt, és szavain keresztül a huszadik század legszörnyűbb évtizedeit, amelyek mégsem tudták megtörni a költő életbe és emberbe vetett hitét. A személyes találkozások tették valóban ihletetté azokat a Faludy-feldolgozásokat, amelyeket október 11-én, a Müpában ad elő Gerendás Péter és együttese.

Jegyár: 
4.900 Ft - 15.000 Ft
Időpont: 
2011. január 25. 20:00

A Papp László Budapest Sportarénában lép fel 2011. január 25-én Elvis Presley eredeti kísérőzenekara, a TCB Band, mely a legsikeresebb évei során koncertezett a rock and roll királyával. Elvis slágereit a népszerű rockénekes, Dennis Jale adja elő a TCB Banddel.

Helyszín: 
Jegyár: 
1.700 Ft, 1.200 Ft (elővételben)
Időpont: 
2010. október 15. 23:00

Október 15-én egy igazi detroiti sármőr érkezik az A38 Hajóra. Jimmy Edgar a kortárs elektró legnagyobb alapító atyái közé tartozik aki magától értetődő eleganciával kotyvasztja össze Detroit feszes és hideg technóját a mocskos és szexi funkkal, és hoz létre valami egészen egyedit: egyszerre hűvösen okos és forrón erotikus, igazi ágybavivős tánczenét.

Helyszín: 
Jegyár: 
9.900 Ft
Időpont: 
2010. október 28. 20:00

Amerika egyik legtehetségesebb blues-rock gitárosa, Joe Bonamassa 2010. október 28-án ismét hazánkban látogat, és a Petőfi Csarnokban ad koncertet. Bonamassa játékát tökéletes technikai tudás, ízes, érzelmekkel teli játék jellemzi, a jól kidolgozott saját és feldolgozás nótákban.

Helyszín: 
Jegyár: 
1500 Ft, 1000 Ft (elővételben)
Időpont: 
2010. október 7. 20:00

Három kitűnő zenekar a folk, a rock, a pop és a világzene határán. A Napra, a Fókatelep és a Szabó Balázs Band a magyarországi world music „újhullámának” kiemelkedő, markáns és egyéni hangvételű együttese. Most egy este alatt mutatják be, micsoda potenciál rejlik még mindig a magyar és balkáni népzene, illetve a rock, a funk és a pszichedélia elegyítésében.

Oldalak