Amikor 2010 augusztusában 33 bányász rekedt a chilei San José bánya mélyén, 17 napig azt sem tudták, keresi-e őket valaki. Ez idő alatt minimális élelmen osztoztak, munkarendet alakítottak ki, később pedig még arra is edzeniük kellett, hogy egy alig több mint fél méter széles kapszulában visszatérhessenek a felszínre.

Buster Keaton faarca a mai napig jótékonyan kísért néhány filmkészítőt. Ellenállhatatlan kontrasztot alkot mozdulatlan tekintete, rezzenéstelen arca az adott jelenet dinamikus cselekményével, a többi szereplő érzelmeket látványosan megsokszorozó arcjátékával, némafilmről lévén szó. Utánozhatatlan, de a nevettetésnek egy olyan különleges formáját találta fel, amelytől, érzésem szerint, nem szabadulhatott sem az európai, sem az amerikai filmművészet. Ide sorolható talán a finn mester, Akis Kaurismaki iróniától, szatírától sem mentes filmes drámái, vagy a chilei rendező, Cristián Jiménez legújabb munkája, az Érzéki csalódás.


























