Január 23-tól érkezik a mozikba A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat legújabb epizódja.

A film Paul Gauguin életét és művészetét mutatja be, felelevenítve a festő hosszú utazását, ami az egyik legnagyobb modern művésszé tette őt. 1891. április 1-jén, 43 éves korában Paul Gauguin elhagyta Marseille-t és a csendes-óceáni Tahiti felé indult, hogy megtalálja a földi paradicsomot. Vajon valóban rátalált? Létezett-e az a tiszta, érintetlen világ, amelyet a festményein látunk? A művészet templomai sorozat Gauguin Tahitin – Az elveszett paradicsom címmel mozikba kerülő új epizódja a művészet örök lázadójának utazását követi nyomon az élet esszenciájának nyomában, Párizstól a Breton partvidéken át Tahitiig és a Markézi-szigetekig. Trailer itt.

De ki is volt Paul Gauguin valójában, és miért nyűgözte le ennyire a trópusok világa? A film a festő Tahitin és a Markézi-szigeteken írt, Noa-Noa című könyve, levelezései és a közreműködő szakértők segítségével átfogó képet fest Gauguin kalandregénybe illő életéről és művészetéről, amely nagy hatást gyakorolt az európai festészetre, olyan modern irányzatoknak adva lendületet, mint a szintetizmus és a posztimpresszionizmus. Az alkotás végigköveti Gauguin gyermekkorát, amelyből több évet Peruban töltött, ifjúkori éveit, amikor tengerészként bejárta a világot, majd bemutatja, hogyan ismerkedett meg jómódú tőzsdeügynökként a festészettel, és végül miként adta fel a művészet iránt fellobbant szenvedélye miatt polgári, majd családi életét.

A nyughatatlan Gauguin időről időre ráeszmélt, hogy a modern városi élet nyüzsgéséből és a korszak festészetét uraló impresszionizmusból egyaránt kiútra kell találnia, hogy megtalálja a saját hangját, ezért többször is elhagyta Párizst. A bretagne-i Pont-Avenben olyan kiemelkedő művei születtek, amelyek már magukon hordozták a rá jellemző stílusjegyeket, mint a Látomás prédikáció után: Jákob harca az angyallal (1888) és a Sárga Krisztus (1889). Idővel azonban még különlegesebb, távolibb tájakra vágyott, hogy felkutathassa a művészet legősibb formáit, s végül 1891-ben útnak indult a földgolyó távoli sarkába, Francia-Polinéziába. Ahogy a film rendezője, Claudio Poli is elmondta egy interjúban, Gauguinnek le kellett győznie kezdeti csalódottságát, amikor a nyugati világ hatásait és sebeit magán viselő Tahitivel találkozott, és tovább kellett keresgélnie a szigetvilág távolabbi sarkaiban, ahol még megtalálhatta az „elveszett paradicsom” nyomait, buja és érintetlen tájaival, színeivel, lakóival. Az ekkoriban már szegénységtől és betegségektől nyomorgó Gauguinnek szüksége volt mindehhez egyedülálló művészi látásmódjára is, amely segített felülemelkedni a kiábrándító valóságon. Ahogy ő fogalmazott: „Le kellett hunynom a szemem, hogy elkezdjek látni”.

A Gauguin Tahitin c. filmben a művész által hőn szeretett helyi lakosok segítségével fedezhetjük fel azokat a mára legendássá vált egzotikus tájakat és útvonalakat, amelyek Gauguin világhírűvé vált festményeit inspirálták. Meglátogathatjuk azokat a helyeket, ahol a bambuszból és levelekből saját maga által ácsolt házakban olyan fényeket és színeket fedezett fel, amelyek örökre megváltoztatták a modern művészetet. Megismerhetjük az őslakosok gátlásoktól mentes érzékiségét, ami oly nagy hatással volt a festőre, hogy feladta érte korábbi életét. A film arra is rávilágít arra az ellentmondásra is, hogy bár a világ zajától távol akart kerülni, lélekben mégiscsak ragaszkodott a gyökereihez: Gauguin egyetlen műve sem maradt Tahitin, nagy részüket maga a művész juttatta vissza Európába. Utolsó hátrahagyott képeit a helyi püspök megsemmisítette, obszcénnek minősítve azokat, Európában és a nagyvilágban azonban hamarosan óriási kultusza lett a képeinek. Festményei sorsára is jellemző ez a kettősség: a civilizációtól távolra menekülve megalkotott remekművei ma szinte kivétel nélkül a legmodernebb amerikai metropoliszokban lelhetők fel, hatalmas nemzetközi múzeumokban, ahol évente emberek milliói csodálják meg őket, vágyakozva a mindennapokból való kilépésre.

A mozikba kerülő alkotás a festő életének európai állomásai és Francia-Polinézia szigetvilága mellett ezekbe a múzeumokba is ellátogat, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a chicago-i Art Institute of Chicago, a washingtoni National Gallery of Art és a bostoni Museum of Fine Arts Gauguin-gyűjteménye is megjelenik a vásznon. A sorozatra jellemző részletgazdag közeli felvételeken megelevenednek a festő különböző korszakai, a kezdetektől a Bretagne-i éveken át a polinéz és tahiti időszakig, amelyek egy egészen sajátos stílusban teljesedtek ki: szokatlan, szinte már természetellenes színhasználata a lélek finom rezdüléseit jelenítette meg olyan csúcsműveiben, mint 300 millió dolláros rekord áron elkelt Nafea faa ipoipo? (Mikor házasodsz meg?, 1892) vagy a közel 4 méter széles Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? (1897)

A film január 23-tól érkezik a mozikba, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen is műsoron lesz, magyar felirattal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában.