Míg otthonunk megszokott épületeit, homlokzatait nehezen tudjuk szépnek, izgalmasnak és vonzónak találni, hiszen túlságosan egyértelműen hozzátartoznak mindennapjainkhoz, addig egy ismeretlen várossal való találkozás mindig a felfedezésről, a rácsodálkozásról és a megismerésről szól. Az ismeretlen város nem a hétköznapok megszokott kulisszája, hanem a különleges izgalmak, a szépség és az újdonság megtapasztalásának tárgya. Saját városunk szépsége sokszor elrejtőzik a szemünk elől és láthatatlanságba burkolódzik.

Ahhoz, hogy felismerjük szépségét, ráeszméljünk harmóniájára, izgalmas karakterére, kell, hogy erre valaki újfent rámutasson vagy rávezessen. Ez a rámutatás pedig nem más, mint a látás megtisztítása. A látás megtisztításához a megszokott nézőpontokat és a milliószor ismételt látvány rutinját kell elfelejteni vagy felülírni. A látás ugyanis sosem direkt folyamat, hanem mindig összefügg a korábbi tapasztalatokkal, sémákkal, és persze a megismeréssel. Mindaz, amit látunk beépül az emlékezetbe és meghatározza mindazt, amit eztán látni fogok. A művészet látni tanít. Egyfelől úgy, hogy a látást tisztítja, másfelől úgy, hogy a látás, azaz a megismerés lehetséges ösvényeit gazdagítja. 

Kondor Attila festményein a város mindig a tájban jelenik meg, egy olyan felülnézetben, ahol az épületek tetőinek összefüggő sziluettje rajzolja meg a várost meghatározó karaktert. A tekintet, az emberkéz alkotta épületek fölött a távolban magasodó hegyek fenséges körvonalában és a horizont felett magasodó égbolt kékjében talál megnyugvást. Természet és épített környezet feszes párbeszédében az arányok és a színek összhangja teremti meg a harmonikus kompozíciót. A városok sziluettje konkrét helyeket is megidéz, de a beazonosításuk ritkán lehetséges. Az inspiráció forrása legtöbbször Itália, ahol a tájban egyszerre jelenik meg a kultúra teremtő ereje és a természet fenséges, tiszteletet parancsoló nagysága. Kondor tradicionális, velencei festészeti technikákkal készülő képei egyszerre szólnak az elvágyódásról és a megismerés korlátairól. A hétköznapok kulisszáiból való felemelkedés és a távolba tekintés az elvágyódást, míg a sziluettek homogén felületei a tudás vakfoltjait, a megismerés korlátoltságát juttatják eszünkbe.    

A város, avagy a városállam a keresztény Európa szellemi és anyagi fejlődésének legfontosabb mozgatója, amely fizikai valóságával a tájat is saját képére formálta. Sziluettje a szabad gondolkodás szimbólumaként magasodik az ég felé a tájban. Kondor festményei legalább annyira támaszkodnak saját Itália-élményeire, mint az európai művészet történetének toposzaira vagy közös emlékezetünk vallási archetípusaira. A város a kozmikus rend földi leképeződéseként, sokszor láthatatlanságba burkolódzva, de meghatározza mindennapjainkat. Ahhoz, hogy ezt észrevegyük, szükség van a hétköznapokból való elemelkedésre, és arra, hogy a látásunkat megtisztítsuk. Kondor műveinek csendje a látást és így a megismerés lehetséges ösvényeit tisztítják. - Schneller János művészettörténész, kurátor

Kondor Attila (1974) Munkácsy-díjas képzőművész, aki főként a festészet és az animáció területén dolgozik. Művészete számos elismerést kapott. 2000-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestere Baranyay András volt. Képzőművészeti tevékenysége egyfajta gyakorlati filozófia, amelynek legfontosabb inspirálója az a kontemplatív hagyomány, ami a Nyugat és a Kelet bölcseletét időről-időre megújította. Rendszeresen kiállít a legfontosabb hazai kortársművészeti kiállítóhelyeken. Művei számos magán- és közgyűjteményben megtalálhatók. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria Dolce vita – Itália emléke két évszázad magyar művészetében című kiállításán szerepel.