Az elmúlt tizenegy év nagy sikerét követően augusztus 21-27. között a Vertigo Média szervezésében a fővárosi Art+ Cinemában idén is lesz Vertigo Filmhét. A filmhéten egy teljes héten át naponta három art- és sikerfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmtermésének legjavából. A filmhét programjában összesen 16 alkotás szerepel, melyek közül három az országos premier előtt látható majd.

A film témája egy olyan dolog, amit igazából a filmkészítők nem szívesen vesznek elő, főleg nem akkor, ha vígjátékot akarnak készíteni. (Bár hozzá kell tenni, hogy a Fifti-fifti ún. dramedy, azaz a dráma és a vígjátéka egyfajta elegye). A film egy betegség körül forog, méghozzá a rákról. Senki ne ijedjen meg ettől, mert én magam sem szeretek súlyos betegekről filmet nézni, de a Fifti-fiftit imádtam.