Régóta kerestem egy egész estés filmet a biciklis futárokról. Minden nagyvárosban vannak, külön kultúrájuk van, mégis alig találni filmet róluk. A netet böngészve fennakadt a szemem Premium Rush-on. Talán ez a film az, amely ezt az űrt igyekszik betölteni?!

Lefogadom, hogy minden korosztály őriz egy-egy emlékezetes pillanatot Steven Spielberg valamelyik filmjéből. Már az első, A bárbaj címűből a visszapillantó tükörben fel-felbukkanó kamion vészjósló képét, vagy a E.T., a földönkívüli ropira hajazó ujjait. Nem is beszélve A cápa nem túl úszóbarát jeleneteiről vagy Indiana Jones sorozatos kalandjairól, ami a mozik mozijával ért fel. A sor hosszú.

Ez a film több tekintetben is egy érdekes keverék: múlt, jelen és jövő fut össze benne egyszerre modern és ugyanakkor nagyon klasszikus módon.

A film témája egy olyan dolog, amit igazából a filmkészítők nem szívesen vesznek elő, főleg nem akkor, ha vígjátékot akarnak készíteni. (Bár hozzá kell tenni, hogy a Fifti-fifti ún. dramedy, azaz a dráma és a vígjátéka egyfajta elegye). A film egy betegség körül forog, méghozzá a rákról. Senki ne ijedjen meg ettől, mert én magam sem szeretek súlyos betegekről filmet nézni, de a Fifti-fiftit imádtam.

“Merj gondolkodni!”
Ne ijesszen meg senkit sem a fenti felszólítás, hiszen a film már első megtekintésre is kielégítő magyarázattal és kerek történettel szolgálhat azoknak, akik egy látványos, izgalmas sci-fi akciófilmet várnak megspékelve némi drámai szállal és egy kis köztes agytornával.