A film témája egy olyan dolog, amit igazából a filmkészítők nem szívesen vesznek elő, főleg nem akkor, ha vígjátékot akarnak készíteni. (Bár hozzá kell tenni, hogy a Fifti-fifti ún. dramedy, azaz a dráma és a vígjátéka egyfajta elegye). A film egy betegség körül forog, méghozzá a rákról. Senki ne ijedjen meg ettől, mert én magam sem szeretek súlyos betegekről filmet nézni, de a Fifti-fiftit imádtam.

Nagyon úgy fest, hogy Tate Taylor első rendezése nagy eséllyel indul az Oscarért, a legjobb film kategóriában és néhány hölgyemény is biztosan versenyez majd legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ezekből is leszűrhető, hogy jó filmről beszélünk. Hol drámai, hol megnevettet, hol egy kicsit torokszorító, néhol pedig elgondolkodtató. Összességében: imádtam.