Hogyan éltek és veszítették életüket Boleyn Anna, I. Mária skót királynő, Perkin Warbeck és társaik? Meddig tart az igazság, és hol kezdődik a legenda a kivégzésük körülményeivel kapcsolatban? Maguk alatt vágták a fát, vagy kíméletlen hatalmi játszmák áldozatai lettek ezek az ikonikus történelmi alakok?

Április második hétvégéjén ismét itt a lehetőség, hogy szerelembe essünk új és ismerős zenékkel, a világ minden tájáról. A főváros legnagyobb világzenei fesztiválja, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo olyan előadókkal várja a közönséget, mint a legendás Salif Keita, Gérald Toto, Gaye Su Akyol vagy az egyre népszerűbb hazai Duckshell. A Hangvető fesztiválját a korábbi évekhez hasonlóan idén is konferencia és filmprogram egészíti ki, míg az első, ingyenes showcase-napon az új tehetségeké a színpad. Három nap, hogy a zenén keresztül kapcsolódj közösségekhez, más kultúrákhoz és új élményeket szerezz. A teljes lineup és a jegyek már elérhetőek a fesztivál honlapján.






























