Szóval kiléptünk a szállodánk beléptető kapujából az utcára – nem viccelek, igazi beléptető kapu, mint a reptéren. Még csipog is. Csak azt nem tudom, kinek? Hisz senki se figyel rá. A hátizsákunkban ott van egy palack frissen vásárolt víz.

Hogy hogy értünk ki a Ramakrishna metró állomáshoz első alkalommal, nem tudom. Próbáltunk határozottan előre menni, de a látvány sokkolóan hatott. Valószínűleg vannak ennél rosszabb helyek is, hiszen itt van fedél az emberek feje felett. Van villany, az a rengeteg vezeték, össze-vissza tekereg, csomók, hurkok, lógó végek. Légkondicionálókat is lehet a falon látni. Van víz – éppen egy fiatal férfi szedi fel fél négyzetméteren a „burkolatot”, valami földben levő csövet piszkál – mellette egy idős férfi nézi csodálattal. Úgy gondolom, vízvezetékeket javít. És lehet gáz is. Burkolat-maradványok a földön: utcáé, járdáé, össze-vissza. Gödrök, tócsák és szemét mindenféle: műanyag, ételmaradék, ruhafoszlány, kutyaürülék. Szagok, por, lárma. Áramlik a tömeg, köztük motorosok dudálnak, ótósok (háromkerekű benzines autó), visznek vagy keresnek új kuncsaftokat és pár igazi autó, azok is tülkölnek, dudálnak.

Kiérünk a főútra, mintha az előbbi utca két oldalát szétnyomták volna és oda betettek egy kétszer két sávos utat, ami tele van járművekkel, itt már rengeteg személyautó van, teherautók is. A járda szélességében autók parkolnak, ott folyamatosan menni nem igen lehet, sokszor ki kell menni az út szélére, de ez senkit se zavar. Utcára nyíló üzletek: üveges, faanyagos, vasas – éppen egy vasrudat hegesztenek – vegyes kereskedések, kifőzték, éttermek, szállodák portái, gödrök, tócsák, kiálló kövek, mozgó fedelek, burkolatmaradványok….

Az utcán 90 %-ban férfiak: fiatalok és középkorúak, időset alig látni. Férjem elöl, én utána megyek. Milyen jó, hogy nem fért bele a szalmakalapom a dobozba – senkin sincs sapka vagy kalap. Hogy nem illünk ide szolid hosszú nadrágunkban, rövid ujjú kis ingünkben bármennyire is szandált húztunk a lábunkra, az biztos. De ha most itt billegnék egy kis csinos szalmakalapban – az lenne a csúcs! Mennyire sajnáltam, hogy otthon kell hagynom!
- Nincsenek véletlenek – mondaná erre a barátnőm.

Hogy mennyire tűnünk „eltévedtnek” nem tudom, de amikor férjem megáll, hogy a telefonján megnézze, hol vagyunk, és nem tudja beazonosítani a szerkentyű a helyet, amikor nem látunk semmi jelzést, hogy melyik utcasarkon állunk, vagy amikor nem elég határozottan lépünk – akkor mindig akad, aki segítene. A jószándékot nem kétlem, mert fiatal férfiak szólnak, hogy ugyan tegyem már a hátizsákomat előre, ne a hátamra, mert így veszélyes. Vagy amikor egy másik elénk áll, hogy arra ne menjünk, az nem nekünk való hely. Angolul szólnak indiai akcentussal. Férjem udvarias, meghallgatja, amit mondanak – de aztán rájövünk, hogy ez így nem megy. Akkor is „segítenek”, amikor csak elképzelésük van a dologról (vigyázat, finom megfogalmazás!). A metró bejárattól eltanácsol egy férfi, hogy nem ott lehet venni a metrókártyát – még el is hisszük, lásd nálunk is a Deák-téren kivitték az aluljáróba a jegyvásárlást. Egy utazási irodához vezet. Ott lehet 1-3 napos turista jegyet venni. Hiába mondjuk, hogy nekünk nem olyan kell – másmilyen nincs, mondja. Aztán majd visszamegyünk a metróállomásra, ahol kiváltjuk a metróra szóló „bérletünket”.

Kipróbáljuk. Bemegyünk az innen 1 megállónyira levő Connaught Place-ra, melynek a metróállomását Rajiv Chowk-nak hívják Rajiv Gandhi után. Ez a Connaught Place az egyik legnagyobb pénzügyi, kereskedelmi és üzleti központ New Delhiben. A tér azonnal felismerhető Delhi bármely térképén: nagy kör közepén, ez a Central Park. Ezt három körút veszi körbe, a körutakba sugár irányban utak torkolnak be, illetve vágják át a körutakat. A tér társadalmilag, közlekedésileg központ – mi ettől egy metróállomásnyira vagyunk egy – hát mit mondjak? - bent a sűrűben….. Vannak itt európai, amerikai jellegű éttermek, mindenféle márkák boltjai – de az összhatás elég vegyes. Mindenesetre eszünk valami levest és szendvicsszerűséget.

Hazaindulunk. 6-7 óra magasságában vagyunk a szobánkban. Fáradt vagyok, nagyon. Éjjel kettőig behallatszik az utca zaja, dudálnak, csöngetnek, kutyák ugatnak, emberi hangzavar felsőfokon. A ventilátor kavarja a kétes tisztaságú levegőt, a légkondicionáló dübörög, néha kiakad. Én is ki vagyok akadva: elmegyek, hazamegyek, hogy változhattam meg az elhatározásomat, miért jöttem ki? Én nem tudok aludni, férjem nem mer aludni, mert látja az állapotomat ….