Végül mindig ugyanoda érkezünk. Bármikor induljon is el a gondolat, vegyen bármerre is irányt, a kérdések kérdése rendre ugyanaz: ki vagyok én és miért élek?

A kérdést hallva első reakciónk, hogy megrántjuk a vállunkat, mert a válasz egyszerre komplikált és mégis magától értetődő, és egyáltalán, dohogunk tovább magunkban, ez egy olyan születésnapi nyavalygás, minek ezt bolygatni. Aztán beülünk a moziba, hogy egy jót szórakozzunk, és Fliegauf Benedek Womb-Méh című, legújabb mozijával jól beletrafál az ünnepi hangulatunkba.

A rendező legújabb, német-magyar-francia koprodukcióban készített filmjével szemben vélhetően jogos a felfokozott várakozás az alkotó nevét a fejekben itthon és külföldön is egyaránt rögzítő Rengeteg és Dealer című munkái után. Filmjei gondolatilag és képileg is végletekig koncentráltak, de a minimalista alkotások valójában színek sokaságát bontják ki prizmájukon keresztül, és hatását napokig ott érezzük a bőrünk alatt.

Legújabb filmje szintén egyetlen gondolat köré épült science fiction; klónozással visszaadható-e az emberi élet és megmenthető-e a lelkiismeret. A méh egyben utalás is a tudomány terén még csak embrionális állapotában létező felvetésre, még nem igazán az „embermásolás”-ra, a sikeres állat reprodukciók után. A film erősen teoretikus jellegű, a valóság így kevésbé kérhető rajta számon, de bennem mégis valós kérdések sokaságát veti fel, csakúgy, mint az abortusz-vita a magzati élet megítéléséről vagy a kegyes-halálról, az eutanáziáról való döntés joga.

Rebecca (Eva Green) tizenkét év után visszatér egy északi-tengeri városkába gyerekkori szerelméhez, Thomashoz (Matt Smith), hogy megéljék a csakis egymás számára fenntartott szerelmüket. A fiú egy fatális véletlen során autóbalesetben életét veszti, ami miatt a lány magát okolja. Így jut el a klónozás gondolatáig, és hordja ki méhében saját szerelmét, és ad neki életet. Végül együtt él a szerelmespár, mint anya és fia, kizárólag az utóbbi minőségben. De ez így nem teljesen fedi a valóságot.

Fliegauf egyik rendezői erőssége a hibátlan atmoszférateremtés. Filmjeleneteinek sokasága vibrál a feszültségtől, szinte soha nem lehetünk elég felkészültek a történéseket illetően. Most viszont ez a villamosság nem járja át a film egészét. A rendező, az új életet adó szerelem gesztusát emeli ki a filmjében, de ez kevés, hogy életben tartson egy nagyjátékfilmet. Mivel a rendező szinte minden zavaró tényezőt kiiktatott a történetből, úgy, mint társadalomrajzot, családi hátteret, így konfliktusos helyzet sem igen áll elő, ami tovább lendítené az elbeszélést a szép tetten túl. Jelzések azért befutnak a környezet ellenállásáról a „másolt” emberekkel kapcsolatban, de ez is inkább csak arra jó, hogy ne kelljen szembenéznie a történetnek azzal az óhatatlanul is feltett kérdéssel, mi az élet és mit kezdjen vele az, akinek már volt ebből egy?

A rendező a Womb-ban a szerelem fogalmát kiragadja abból a művészeti felfogásból, amely a halál-élménnyel azonosítja, de az érzelmen alapuló kapcsolatot egyben fel is áldozza az életért. A szerelem természetének különös ábrázolására tesz kísérletet egy valójában természetellenes világban, de ez csak részben sikerül neki. A történet felépítése önmagában véve logikus, minden szála egy irányba fut, nincs sehol felfeslés szövetében. A kerek világ érzetét erősítik a szürke pasztelljébe burkolt tökéletesen megkomponált képek. Az operatőr, Szatmári Péter, kamerájával átmelegíti a mindig nyirkos, rideg északi tájat, és a minden lehetséges felszabadító érzését kelti a nézőben. Időtlenné válik a tér, és ez zavar a leginkább egy mégiscsak az életről szóló filmben. Az idő eltűnése, pontosabban jelentőségének negligálása erős kételyeket támaszt bennem a filmben látott sorsokkal kapcsolatban. Az idő és a nyomában járó emlékek sokasága építi fel az ember életét, személyiségét, így Thomas kétszer hal meg a film során. Fizikai megsemmisüléséből a klónozással még lehet kiút, de az emlékek, a világhoz való egyszeri és megismételhetetlen kapcsolatunk nem másolhatóak át. Ha hiszünk a dolgok egyszeriségében, akkor a történetben újjászületett fiú élete mégis kinek az élete?

Eva Green, aki Bertolucci Álmodozókjában debütált igen emlékezetesen, majd többek között a Casino Royal-ban Bond-lányként tűnt fel újra, a Womb-ban szelíden tűrő, szerelmes anyaként sikeresen oldja meg a kényes, nem mindennapi szituációkat. A fiút alakító, izgalmas arcú, Matt Smith szuggesztív játékával méltó párja a francia színésznőnek.

Végül helyére kerül minden, a szavak kimondatnak, a kételyek elmúlnak a tettek során, de ami a film vége felirata után következne, az sokkal izgalmasabbnak tűnik számomra.

7/10 pont

Womb – Méh
színes, feliratos, német-magyar-francia filmdráma, 90 perc

Írta és rendezte: Fliegauf Benedek
Fényképezte: Szatmári Péter
Zene: Max Richter
Vágó: Xavier Box

Szereplők: Eva Green, Matt Smith, Lesley, Manville, Peter Wight, Lénárt István