2017. október 23. - hétfő

A pokolba vezető út és annak kövei - Legjobb szándék

Kinyomtatom...
Alex gondban

Meggyőződésem, hogy a harmincas korosztály az élet kegyeltje. Miért? Mert már tanulmányait befejezve önálló életet élhet. A szülők már nem, saját gyerek még nem áll elő különféle elvárásokkal. Lehetünk decens menedzserek hétköznap, de hétvégén akár kockás fülű nyulak is. Aztán érkezik egy telefon.

A mai román filmművészet irigylésre méltóan erős. A közelmúltban a román filmnapokon vetített Morgen című film kapcsán jegyezték meg, hogy a sikeres film záloga a jó forgatókönyv, és ezt mindig szem előtt tarják az ottani filmkészítők.

Adrian Sitaru Legjobb szándék című filmjében igen következetesen jár be egy történetet, amelyben a nagy érzelmi nekirugaszkodás majdnem célt téveszt, és a megkönnyebbülés helyére csak a zavar tolakszik be.

Alex gondbanAlex gondban

2011-ben a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon legjobb színész és legjobb rendező díjjal jutalmazott film, ha nem is egy igazán átütő történettel, de érdekes kísérlet tesz arra, hogy bemutassa, dialógusunk a halálfélelmünkkel örök.

A román film közel sem ilyen komor, mint azt az előbbi sorokból talán kitűnhet. A film hőse, Alex (Bogdan Dumitrache), éli a harmincas fiatalemberek viszonylag gondtalan életét saját lakásában, saját laptopja és kedves, nem utolsósorban, vele mindig nagyon türelmes barátnője társaságában. Mígnem jön egy telefon édesapjától, hogy Alex anyja agyvérzést kapott.

A kezdő képsorokon már érezhető, hogy nehéz Alex kedvére tenni, mindenre ingerülten reagál, bár komoly oka nem igen van rá. A nyugtalanságát nem leplező, az instabil idegrendszerrel rendelkező fiatalembernek anyja betegsége már túl soknak tűnik. Ezzel elkezdődik Alex iróniától, sőt abszurd helyzetektől sem mentes útja vissza gyerekkori városába, ahol az anyját kezelik.

A rendező főhősét különös színben tünteti fel. Ha bárki eddig azt gondolta volna, hogy a lényegre törő, szűkszavú közlésmód férfierény, az téved. Képzeljünk el egy helyes fiatalembert, aki beszél, méghozzá sokat és folyamatosan, és többnyire ugyanarról, édesanyjának melyik kórház és milyen várható kezelés lenne a legjobb. Mint akit lehúzott a verbalizmus örvénye, és sehogy sem tud kikeveredni belőle. Alex kiborul, mert egyrészt kiesett addigi szerepéből, amelyben őt féltették, másrészt neki kell immár magára vennie a felnőttek bizony hálátlan feladatát, hogy maga döntsön a legjobb szándéka és tudása szerint.

A rendező egy olyan kamara-darabot rendezett, amelyben a felvevőgép kinyitja a teret, amikor Alex kinéz a képből és mintegy a nézővel dialogizál, aki így az adott jelenet éppen aktuális szereplőjévé is válik. Az operatőr, Adrian Silişteanu, újításával egyszerre vagyunk kint és bent is a történetben. Folyamatosan „jövünk-megyünk” Alexszel, „bevesszük” a gyógyszerünket vagy ”nyugtatgatjuk”, hogy minden a legnagyobb rendben van, de legalábbis lesz, miközben az agyröntgen felvételeinek foltjait „mutogatjuk”.

Ebben a nagyon családias, személyes közegben azért fel-felbukkan a román kórházi viszonyokon keresztül a korábbi évtizedek bizalmatlansága is. Még mindig működik a közép-kelet európai, nálunk is jól ismert reflex, miszerint ami a fővárosban van, az a legmegbízhatóbb gyógyító intézmény, illetve az ismerősöm ismerőse mindig jobban diagnosztizál, operál a jelenleginél. Alex igyekszik anyjának a legjobb kórházat, orvost, gyógyulási körülményeket biztosítani, de egyre inkább elveszik a környezetéből rázúduló információk tömegében, és végül hoz, ha nem is végzetes, de rossz döntést.

Alex korosztályára már nem nehezedik a román diktatúra betonsúlya. Kisgyermekként élték meg a forradalmat, és eszmélésük már a szabad világban érte őket. Valószínűleg azért még él a bizalmatlansági reflex a rendszerrel, adott esetben a kórházi ellátással szemben. Látszólag pedig minden rendben van. Az orvosok, a nővérek valódi hozzáértéssel magyarázzák Alexnek a vérképek és a röntgenfelvételek laikusok számára bűvösnek tűnő hieroglifáját, de a tudomány józanságát mindig legyőzni látszik az ősi félelem. A fiatalember valódi lelki rugóit csak a záró képsorokon értjük meg.

A főszerepet alakító színész, Bogdan Dumitrache a neurotikus, sokszor bizony nemcsak ideges, de idegesítő Alex figurájával könnyedén boldogul. Feltűnnek a képsorokon magyar színészek is, de valójában csak Szikszai Rémusz figurája emlékezetes.

A film rendezője is tele van jó szándékkal, de nem igazán megrázó vagy szellemes Alex története ötletes képi megoldásai és a mai európai filmekre annyira jellemző dokumentarista látásmódja ellenére sem.

7/10 pont

Legjobb szándék (Din dragoste cu cele mai bune intentii) - színes, feliratos, magyar-román filmdráma, 105 perc, 2011.
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Rendezte: Adrian Sitaru
Szereplők: Bogdan Dumitrache (Alex), Alina Grigore (Delia), Szikszai Rémusz (Bono)

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Vetítéssorozat Michael Haneke filmjeiből (október 27–29.).

plakát

Dzsungel: ausztrál-kolumbiai koprodukcióban készült film.

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.