2017. október 24. - kedd

Német és nem fair - Járhatatlan út

Kinyomtatom...
járhatatlan út

Dramaturgia és melodráma: általában ezek vonják el a figyelmet a lényegről. A lényeg pedig a halál. Nem mindig, de most nagyon. Rengetegen és gyorsan halnak meg a filmekben; anélkül, hogy a mozi megmutatná, hogy mit is jelent azoknak, akiket érint. Íme egy ritka kivétel. Járhatatlan út.

Nehéz megmondani, hogy pontosan mit takar a „mozizós hangulat”, mert bár Fluor Tomi is fölteszi a kérdést a Mizu-ban, hogy „filmezünk (-e) az ágyban?”, ő talán valami egészen másra gondol, s ha az átlagember filmre éhes, akkor az esetek többségében vagy akcióra, vagy dinoszauruszra vágyik. Persze előfordul, hogy kéken villódzó figurákat akar; vagy egyszerűen csak nevetni és sírni; ilyenkor „ide nekem a legmélyebb katarzist!” felkiáltással csapódik be a székbe és vár. Nem biztos, hogy ilyen formában szeretne találkozni a halállal, mert a halált ezúttal nem Brad Pitt játssza; forgatókönyv valójában nincs, a dialógokat mind improvizálják, a stáb alig hét főből áll, és igazi orvosok teszik a dolgukat benne. Egy negyvenéves, kétgyermekes férfinál agydaganatot diagnosztizálnak: kiderül, hogy a hátralévő élete alig néhány hónapig tarthat; s az út, ami rá vár, járhatatlan. Így indulnak el, így indulunk, fehér köpenyes (igazi) idegsebésszel a nyitójelenetben, aki naponta közli ugyanezt a diagnózist a pácienseivel; a telefonja ott, a kamerák előtt csörög, az alkotók ezt a beszélgetést is rögzítik.Így sincs igazán dokumentumfilm jellege, mint ahogy a Járhatatlan út nem is szeretne dokumentumfilm lenni, de olyasmit boncolgat, amit ilyen formában nagyon kevesen. Épp ezért olyan nehéz közhelyes fordulatok nélkül értekezni róla; idézhetnénk egyet a szinopszisból, mely szerint ez „egy történet a halálról, ami az életet dicsőíti”, sőt, mondhatnánk elismerően azt, hogy a szinopszisnak igaza van.

Családi körCsaládi kör De meglehet, hogy a témaválasztás (és a feldolgozása is) sokunkat inkább zavarba hoz, értetlenül állít a vászon elé; hogy nem kérnénk azt a sok közelit, hogy félünk az explicit kifejezésmódtól, félünk a kameraállásoktól is; a szöveg egy idő után már nem érthető, hiszen Frank (Milan Peschel) egy idő után már nem tud beszélni; iPhone-jával kommunikál, mindent rögzít, mintha csak a gyermekeinek szeretne több és több emléket hátrahagyni. Keserű kép ez nagyon, hiába a humoros fordulatok, hiába az az erő, ami elfogadás, empátia és sokkal több, sokkal mélyebb ezeknél; nem biztos, hogy szeretnénk, nem biztos, hogy felkészültünk rá, pedig ebben nincs paradicsomszósz, sem a horror kaján idegtépései, ebben csak ember van és emberábrázolás, meg nyugtalan fészkelődés, az öreg székek sokatmondó recsegése, sóhajok a nézőtérről, feszengő értetlenség, kétségbeesés, mert a halál valóban mindenkivel megtörténik.
De nem mindenki viszi filmre; most csak a német Andreas Dresen tett így, aki Cannes-ban - bátorságáért - díjat (Un Certain Regard-díj, 2011) is kapott; s bár a díj jogos, a film nem élmény; a stáblista alatt szóló zene idegen és méltatlan ahhoz az egy mondatos befejezéshez, ami miatt talán érdemes végigülni; mert a vége végre olyasmit mutat, amivel lehet azonosulni, de az csak a vége: az egész filmet látnunk kell hozzá. Ez pedig nagyon nem fair ajánlat egy mozijegy áráért.

5/10 pont
Járhatatlan út (Stopped on Track / Halt auf freier Strecke)
- színes, feliratos, német filmdráma, 110 perc, 2011.
Korhatár-besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Rendezte: Andreas Dresen
Szereplők: Steffi Kühnert,Milan Peschel,Talisa Lilli Lemke, Mika Nilson Seidel

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Vetítéssorozat Michael Haneke filmjeiből (október 27–29.).

plakát

Dzsungel: ausztrál-kolumbiai koprodukcióban készült film.

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.