Több mint 1 éves előkészítés után, sok száz ember lelkesedésének, jószándékának és akaratának köszönhetően 2025. február 3-án, hétfőn este felgördül a függöny a Corvin mozi Korda termében, és elkezdődik a filmszakma közös ünnepe.
A játéktér egy kisváros sivár díszletei. A 70-es évek designja köszön vissza a falakról, a berendezési tárgyakról. Lakások, amelyek nem otthonok, leginkább egy elhanyagolt vasúti restire emlékeztetnek. Egy börtön, ahol a céltalanná vált életek viselői morzsolják mindennapjaikat. A lakásokban és a börtönben élők várakoznak, egyformán és ugyanazzal a sóvárgással a tekintetükben, zsigereikben, hogy történjen már valami. Azt vesszük észre, hogy a kint élők szabadsága sokszor alig különbözik a börtönben rekedt életektől. A történet hősei a várakozás rabságában a tánchoz, a tangóhoz menekülnek.
Tangó és szabadság? Érzelmek fogságában az érzékek felszabadítása. A még megmutatható intim együttlét már-már fokozhatatlan gyönyörűsége. A „semmiért egészen” kizárólagossága a tangó. Az egymáshoz simuló testek, egymásba simuló életek zavarba ejtő, vidám fricskája a film.
Műfaj szerinti besorolásban a drámát kapta a Frédéric Fonteyne Tango-libre – Szabad a tánc francia-belga-luxemburgi filmje, amelyet néhol izgalmassá tesz egy-egy drámai fordulat, ám megtekintésekor azzal szembesülünk, hogy egy egészen különös látásmódú filmet kapunk, ami szembe megy beidegződéseinkkel.
©Jelenet a Tango Libre - Szabad a tánc c. filmből
J-C, alias Jean-Christophe (Francois Damiens) börtönőr élete nem sokban különbözik az általa őrzöttekétől. Hiába közlekedhet szabadon lakása és munkahelye között, magánya, társtalansága egyre reménytelenebbé teszi életét. Magányos óráiban tánciskolába jár. Itt táncol Alice is, a szép harmincas éjszakás nővér, aki egyedül neveli kamaszfiát, és ugyanabban a börtönben, ahol J-C is dolgozik, látogatja annak apjait. Igen, kettő is van neki, vagyis kettő „férj”, akik éppen büntetésüket töltik, méghozzá ugyanabban a cellában, mivel jó barátok. Ezt az „idillt” színesíti Jean-Christophe, akit teljesen elbűvöl Alice érzékisége.
Nincs az az alaptörvény, amely szentesítené az érzelmeknek a filmben bemutatott szabad, de leginkább szabados áramlását civilizációnk nyugati térfelén. A film ugyan feltesz kérdéseket a szeretet mikéntjéről, de nem lehet komolyan venni a történetet, ami a záró képsorok láttán szintén nem veszi túl komolyan önmagát. Az alkotók a jó alapötleten nem tudnak túllépni, és tartanak attól, hogy egy tartalmasabb, mélyebb összefüggéseket is feltáró történetben mutassák be, hogy szeretni nehéz.
A történet alapvetően a vágyakról, az ábrándokról szól. Nemcsak a díszletek stilizáltak, de a benne élők viselkedése is inkább a képzelet játékáról szól. A börtönőrök udvariasak, figyelmesek, szépen beszélnek az elítéltekkel, akik ezt el is várják. A börtönlakók már kissé nyersebbek, néhol durvák, de valójában érzékeny lelkek. A tangó láz elkapja őket is, és a film egyik legjobb jelenete is ennek köszönhető.
Alice különös világában egyszerre van jelen a hétköznapok poros realitása és a tánc gátlásokat lebontó eufórikus érzése, ami azt sugallja, minden lehetséges. A képzelet világában mindenképpen, és ezért a történet befejezésekor különös fordulatot vesz.
Nem világos az alkotók milyen szándékkal vitték vászonra Alice és társai kedves történetét. Hiába tudunk keveset a szereplők előéletéről, azt készséggel elhisszük nekik, hogy nem tudnak a nő nélkül élni, és ezért mindenre képesek. Annyi biztos, hogy megmozgatja a fantáziát az emberi együttélés és érzelmek mikéntjéről.
Alice megformálója az egyik forgatókönyvíró, Anne Paulicevich, így ő mindent tudott figurájáról, erről a kemény, szenvedélyes tekintetű nőről. Partnereit alakító Sergi Lopez-nek és Jan Hammenecker-nek sem nehéz elhinni, hogy csupán egy végzetes félreértés miatt kerültek rács mögé. Olyanok ők, mint az érem két oldala, akik így nyerőek a nőnél. Jean-Cristophot Francois Damiens alakítja, aki ismerős lehet a nézőknek a Nathalie második élete és a Taxi 4 című filmekből. Damienst szeretik a rendezők, és játékát látva, nem csodálkozunk azon, hogy a nők is beleszeretnek. Ha nem is első látásra.
Fonteyne filmje leginkább vidám, kissé ironikus darab őszinteségről, be nem vallott vágyakról. Természetesen a miénkről.
6/10 pont
Tango libre – Szabad a tánc (Tango libre) - színes, feliratos, francia-belga-luxemburgi filmdráma, 98 perc, 2012
Korhatár besorolás: megtekintése tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.
Rendezte: Frédéric Fonteyne
Szereplők: François Damiens (Jean-Christophe), Anne Paulicevich (Alice), Sergi Lopez (Fernand), Jan Hammenecker (Dominic)