Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Platóni dialógusok, Ionesco drámarészlet és haikuk, sötét tónusok, fények, hatalmas mozgatható pannók. Játék az artikulációval, a folyton változó nyelvvel, a kimondott szó erejével, a mozdulatok humorával. Horváth Csaba és a Forte Társulat biztos kézzel vezet minket a kommunikáció és kommunikációképtelenség világába, ahol tánc, zene, csend és szöveg szerves és magától értetődő egységet alkot.
„Kik ezek a fekete selyemruhás, kék védőkesztyűs lányok és öltönyös, kék pólós fiúk: az istenek követei, az isteni vidékek őrzői vagy a mesemondók? Hol vagyunk ebben az üres, víztükörként csillogó fekete táncszőnyeg-padlós és graffitis téglafalakkal átdíszíthető térben: az isteni vidékeken – a mennyben vagy a pokolban –, azok határán vagy épp azokon kívül, az emberi világban?” (Miklós Melánia)
„Dolgozunk és keresünk. Anyagokat próbálunk megfogni és összegyúrni, és bizony sok esetben kifejezetten a komplexitás megteremtésére törekszünk. Máskor meg épp ellenkezőleg: eldobálunk kifejezőeszközöket, és inkább az egyszerűség felé megyünk. A tánc, a szöveg, zene és képzőművészet egysége természetesen a modern színházban. Ezt nevezik kortárs színháznak. A tánc maga is képzőművészet.” (Horváth Csaba)
„Physical theatre: fizikális, avagy testi színház. Ugyan melyik színház nem az? Nem könnyű meghúzni a határokat, amelyek egyik oldalról a betűből építkező, másik oldalról a túlnyomórészt tánctudást alkalmazó előadásokat választják el ettől a sajátos színházi formától. A hazai szóhasználatban „fizikai színház”-ként meghatározott műfaj ugyanis tartalmaz(hat) szövegeket, mesél(het) történetet, ugyanakkor persze része (lehet) a tiszta tánc is. De lényegét tekintve ez a színház elsősorban mégsem a szövegre és a táncra fókuszál, hanem az előadó testére. Arra, ami ott láthatóan megjelenik. Így aztán ez a színház a „prózai” vagy „táncos” előadásoknál sokkal többet „vesz ki” előadójából, de nézőjéből is. A néző képzeletét, intellektusát és igen, testi reakcióit – hiszen érzelmei „rezdülései” is azok – éppúgy aktivizálja ez a történés, ahogyan azokét, akik létrehozták és előadják.” (Forte Társulat)
Horváth Csaba a néptánc felől érkezett a kortárs világába, koreográfusi pályafutása tíz éve a Duhaj című koreográfiával indult. Előadóként a Honvéd együttestől Kovács Gerzson Péter TranzDanz formációján át számos produkcióban közreműködött, majd nyolc éven át a Közép-Európa Táncszínház koreográfusaként dolgozott, mielőtt 2005-ben megalapította saját társulatát, a Fortedanse-t. Horváth Csaba 2007-ben Lábán Rudolf-díjat kapott.