Az országgyűlési választások (és nem mellékesen: a költészet napja) éjszakáján az a dzsesszbigband érkezik az A38 Hajóra, ami talán a legméltóbb arra, hogy a szabadságot és a költészetet egyszerre megjelenítse.

A dzsessz egyik legnagyobb alakja, Sun Ra zenekara a mester halála után tizenhét évvel is aktívan koncertezik, és tartja életben az alapító atya szellemiségét. Az A38 Hajó büszkén mutatja be a tökéletes programot urnazárás utánra: a dzsessztörténet egyik legújítóbb szellemű és legelkötelezettebb bigbandje, a Sun Ra Arkestra először Magyarországon.

Sun Ra a huszadik század egyik legnagyobb hatású dzsesszmuzsikusa, akinek nem is annyira játékstílusa vagy kompozíciói, sokkal inkább szemlélete és filozófiája befolyásolta mélyen a szabad improvizációs zene történetét. Saját zenekarát, a megdöbbentően stabil tagságú, bár az idők során különböző nevek alatt fellépő zenekarát, az „Arkestrát” még az ötvenes évek közepén alapította – így nagy valószínűséggel a több mint fél évszázados Sun Ra Arkestra büszkélkedhet a „legrégebben létező bigband” címével.

Sun Ra, a „Szaturnuszon járt ember”, aki 1914-ben született Herman Poole Blount néven, egyszerre volt zenekarvezető, zongorista-billentyűs, zeneszerző, filozófus és költő – egy igazi „reneszánsz ember”. Pontosabban nem is ember – legalábbis önnön sajátos filozófiai rendszere, egyszemélyes vallása és világnézete szerint. Afrofuturista filozófiájának központi eleme volt egy különös, Szaturnuszról származó, nem emberi „angyalfaj”, amellyel találkozott, illetve amelyhez ő maga is tartozik. A harmincas évektől fokozatosan kiépülő, elsősorban költői képekben és leginkább Sun Ra elkötelezetten pacifista és individualista szemléletében megnyilvánuló rendszer mély hatást gyakorolt a II. világháború utáni afroamerikai értelmiségre és polgárjogi mozgalmakra.

Sun Ra, aki Malcolm X és Muhammad Ali hatására 1952-ben végleg felvette ezt a nevet, eldobva régi „rabszolganevét”, azonban nem politikus volt, hanem elsősorban zenész. Mély benyomást gyakorolt rá a háború utáni Chicago kavargó dzsessz- és egyáltalán: kulturális élete, a korabeli art deco építészettől a fekete mozgalmakig. Páratlanul eklektikus, mégis következetes filozófiájában és zenéjében ekkortól kezdtek ötvöződni a bebop, a szving elemei egyfajta sci-fi világgal, archaikus egyiptomi motívumokkal, avantgárddal, a szárba szökkenő free jazzel, populáris slágerekkel, és mindezek után bármilyen meglepő, de jó adag humorral és iróniával. Sun Ra az elsők közé tartozott, akik az akusztikus bigband-hangzást elektronikus megszólalással ötvözték, és az egyik leglelkesebb használója volt az analóg szintetizátoroknak.

Voltaképpen ez az eklektikus szabadság a Sun Ra Arkestra lényege. Egyszerre minden szent és semmi sem az – Sun Ra zenéje gátlástalanul bekebelez mindent, legyen az rádióból szóló blődli vagy klasszikus bécsi szimfónia, John Barry-s kémfilmzene vagy fáraójelmez, pszichedélia, szárnyaló bebop és kabarétréfa. Ez az eklektika erősödött fel és vált radikálissá a hatvanas években, amikor az Arkestra New York-ban újjáalakult. Bár a sajátos kommunában élő zenekar eleinte nagyon nehezen talált bemutatkozási lehetőséget, szinte egy pillanat alatt meghódította a helyi avantgárd közönséget, Dizzy Gillespie és Thelonious Monk a legnagyobb elismerés hangján szólt róla.

Az igazi elismerést 1968, a hippimozgalmak, a pszichedélia és az ezotéria iránti érdeklődés hozta meg a Sun Ra Arkestrának. A bigband, a logisztikai nehézségek ellenére egyre többet turnézott, és eljutott Európába is, ahol az amerikainál „értőbb” közönségre talált. A hetvenes évektől az excentrikus filozófiájú és viselkedésű, karizmatikus zenekarvezető kulcsfigurája lett a New York-i avantgárdnak és neoavantgárdnak, Sun Ra egyaránt szívesen látott fellépő- és művészvendég volt Halász Péter Squat Színházának, Andy Warhol Factoryjének, és egyként rajongott érte Debbie Harry, John Cale és John Lurie vagy később a Sonic Youth kollektívája.

Nehéz túlbecsülni Sun Ra hatását: Miles Davistől a kortárs posztrockig, a New York-i avantgárdtól a hollywoodi zeneszerzőkig mindenkinél felfedezhetők nyomai. Az elsők között használt Hammondot, Minimoogot, belekóstolt a fúziós dzsesszrockba-dzsesszfunkba, elévülhetetlen érdemeket szerzett a szabad improvizációs zene népszerűsítésében, komoly szerepe volt a polgárjogi mozgalmak kulturális megerősítésében, játszott Coltrane-nel, Arche Shepp-pel, Don Cherryvel, Lester Bowie-val. Talán a dzsessztörténet legkülönösebb és legsajátosabb pályafutása az övé.

1993-as halála óta legközelebbi munkatársa, az idén 86. születésnapját ünneplő Marshall Allen vezeti a zenekart, amelyben elvétve találhatunk hatvan éven aluli ifjakat. Szabadság, költészet, dzsessz – ez a Sun Ra Arkestra, amely először lép fel Magyarországon.