Úgy látszik, hogy a Step up is egy olyan "sorozat", amit akármeddig lehet folytatni. Az első filmet még 2006-ban láthattuk (nekem egyelőre az a kedvencem), akkor a sztori az volt, hogy egy srác a "gettóból" bekerül egy neves táncsuliba és persze szerelemes egy gazdag táncos lányba. Aztán két év múlva jött a második rész, Streetdance alcímmel. Ahol egy Andie nevű kamasz lánynak kellett megpróbálni beilleszkedni egy elit táncos suliba, és persze ő is szerelemes lett, majd a két világ "gyesüléséből" jött létre egy újfajta "utcai tánc". A harmadik részt ezidáig még nem láttam, de tervezem. Ez volt az első, amit már 3D-ben mutattak be, 2010-ben, ahol megint csak az utcai táncstílus dominált, és szintén jelen volt a gazdagok-szegények közötti különbség. Majd eljött 2012 és ismét 3D-ben láthattuk a táncosokat, és ezúttal a középpontban a flash mob áll. A rendező ezútta Scott Speer, aki rendezett már egy táncos filmet, de ez az első igazán nagy dobása.

Lincoln nem csak az amerikaiaké. Steven Spielberg 12 Oscar-díjra jelölt filmje, a Lincoln (12) (hazai bemutató: január 31.), amely a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb férfi főszereplő kategóriájában is a legfontosabb filmes díj nagy esélyese, az egész világot meghódítja. A rendező valamint két főszereplője, az USA 16. elnökét meghökkentő átéléssel játszó Daniel Day-Lewis és Sally Field a múlt héten Rómába utazott, és ott nem csak a premieren vett részt: fogadta őket a felsőház, az olasz szenátus elnöke, Renato Schifani is.

IC Press

A nyomorultak című musical filmadaptációjában Hugh Jackman olyan megrázó alakítást nyújt, hogy szinte biztosan kinéz neki egy Oscar. Ez a kritikusok és azon kiváltságosak egyöntetű véleménye, akik már látták a nagyszabású produkciót. Jackman éppen Szöulban népszerűsíti A nyomorultakat (hazai premier 212 december vége), és amikor meghallotta, milyen elismerést előlegeztek meg neki, meglepő módon reagált: örült. A sztár elárulta, hogy ő is csak nemrég látta a film végleges változatát, és teljesen elképedt, mert nem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül. "Azt hiszem, mindenki el tudja képzelni, hogy a musicalfilm a mozi Mount Everestje - magyarázza Jackman. - Annyi apró elemet kell összepasszítani, hogy a végén kisebb csodának számít, ha a matéria tökéletes egészet tud alkotni. Szóval nagy volt a kockázat, de most már látom, hogy megérte belevágni."

Már a mozikban A kaptár-sorozat ötödik filmje, A kaptár: Megtorlás (Resident Evil: Retribution, hazai bemutató: szeptember 13.), a mozitörténet legsikeresebb videójátékból lett film-folyama. Az újságírók már a folytatásról kérdezgetik a főszereplőt, Milla Jovovich-ot, aki valószínűleg mindenkinél pontosabban ismeri a rendező/producer titkos terveit: hiszen Paul W.S. Anderson a férje.

A feláldozhatók visszatértek, és ezúttal személyes ügyről van szó... Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor csúnyán félremennek a dolgok, és egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött társaság elszántan zúzza-tizedeli az ellenséget, és közben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amire az az aljas figura számíthat, aki lemészárolta a testvérüket. Mert ekkor vetik be csak igazán magukat a feláldozhatók...

Az új Disney - Pixar film egy vörös hajú kislány főszereplésével készült, de ez a lány már egyáltalán nem hasonlít az egykori "klasszikus hercegnőkre". Mondjuk már Aranyhaj is kilógott a sorból, de Merida már egy új nemzedék hőse lehet. A történet szerint ősidők óta legendás csaták történetei és misztikus történetek járják be a titokzatos és zordon Skót- felföldet, mely sztorik generációról generációra szállnak. A bátor skót hercegkisasszony, Merida szembeszáll tradícióval, végzettel és egy ismeretlen fenevaddal, hogy bátorságával példát mutasson népének és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök között.

Oldalak