David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díszvendégei. Egoyant, Cronenberget és Lantost a tengerentúli filmipar egyik meghatározó triójaként tartják számon évtizedek óta. Kiemelkedő szereplői a világ filmművészetének, munkáik óriási figyelmet kaptak világszerte – a legnagyobb fesztiválokon és a közönség részéről egyaránt.
Már megszokhattuk, hogy az utóbbi időben boros körökben rengeteg szó esik Egerről, az egri borokról, borászokról, hiszen a 2009-es Év Bortermelője is ezen a gyönyörű vidéken készíti nedűit. Mint már évek óta, az egri borok egy napra ismét a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületébe költöznek, ahol bárki megismerkedhet velük, és alkotóikkal.