Zavaros kék égbolt, fess pilóta sapka, mélybarna tekintet. Denzel Washingtont vastag viharkabát igyekszik megvédeni az esőtől, pedig már eleve rohadtul el van ázva.

Úgy látszik, hogy a Step up is egy olyan "sorozat", amit akármeddig lehet folytatni. Az első filmet még 2006-ban láthattuk (nekem egyelőre az a kedvencem), akkor a sztori az volt, hogy egy srác a "gettóból" bekerül egy neves táncsuliba és persze szerelemes egy gazdag táncos lányba. Aztán két év múlva jött a második rész, Streetdance alcímmel. Ahol egy Andie nevű kamasz lánynak kellett megpróbálni beilleszkedni egy elit táncos suliba, és persze ő is szerelemes lett, majd a két világ "gyesüléséből" jött létre egy újfajta "utcai tánc". A harmadik részt ezidáig még nem láttam, de tervezem. Ez volt az első, amit már 3D-ben mutattak be, 2010-ben, ahol megint csak az utcai táncstílus dominált, és szintén jelen volt a gazdagok-szegények közötti különbség. Majd eljött 2012 és ismét 3D-ben láthattuk a táncosokat, és ezúttal a középpontban a flash mob áll. A rendező ezútta Scott Speer, aki rendezett már egy táncos filmet, de ez az első igazán nagy dobása.

A Disney ezúttal valami teljesen másba vágta a fejszét, mint eddig bármikor, és 2012-ben bemutatta a videojátékok világát, ami akár egy újabb Oscart is hozhat a cégnek és a film készítőinek, bár az egyik legnagyobb ellenfele egy másik Disney film lesz, a Merida a bátor.

Az indonéz Rajtaütés szereplői és rendezője egyaránt ismeretlen lehet a nagyközönség számára, de ez egy akciókedvelő mozirajongót se tántorítson el a filmtől.

Lefogadom, hogy minden korosztály őriz egy-egy emlékezetes pillanatot Steven Spielberg valamelyik filmjéből. Már az első, A bárbaj címűből a visszapillantó tükörben fel-felbukkanó kamion vészjósló képét, vagy a E.T., a földönkívüli ropira hajazó ujjait. Nem is beszélve A cápa nem túl úszóbarát jeleneteiről vagy Indiana Jones sorozatos kalandjairól, ami a mozik mozijával ért fel. A sor hosszú.

Homályosak az emlékeim a Jancsi és Juliskáról. Gyerek fejjel nem igazán tudtam hova tenni, azon túl, hogy bebizonyosodott, nem minden öreg néni jóságos, és a hajlott hát, a bibircsók és a síron túli hang, azaz fülfájdító banyarikácsolás rossz előjelnek számítanak. Pedig az a sok-sok finomság!