Mától november 14-éig tart a 24. MittelCinemaFest, ahol nyolc kortárs olasz filmet és egy klasszikust nézhet meg a közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban és a szegedi Belvárosi moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét az Isten mindenkinek megbocsát című vígjáték nyitja a rendező, Pif jelenlétében.

Tavaly lett 20 éves a Dumaszínház. A jeles kerek évforduló kapcsán a színház vezetése úgy döntött, hogy a Corvin sétányon megalapítja a Dumaszínház csillagai stand-up sétányt, amelyen már idén egy névre szóló csillagot kap a társulat egyik humoristája. Az eseményre ezt követően kétévente kerül majd sor.


























