Hontaras reggel: szemerkélő eső. Megteszem a védőintézkedéseket (esőkabát, esővédő-takaró a hátizsákra) - no de a lábaimmal mi lesz? Nem megyek messzire, biztatom magam, csak kilenc kilométerre és ott megszárítkozom.

Szóval Burgosz...
Csodás délután; kimosok és száradnak a ruhák a kötélen - a városnézés után, beülök az internethez, cseppezek. Egyszer csak gyanús hangok; zuhog az eső, félőrültként rohanok ki: így aztán nemcsak a száradó ruháim, de a rajtam levő összes száraz ruhám is elázik. Agyra rogyok, aztán felpattanok, és teljes őrültként rohanok újra ki: a bakancsaim!!! Az ajtóban szétnézek: nincsenek itt, ahova tettem! Gondos háziasszonyi lelkem először körbetekint, ahova most ájulni fogok, nincs-e valami, amit tönkreteszek: s ott vannak az ajtóban a bakancsaim a többi társaságában. Valaki(k) bemenekítették az esőről. Az ott levő két férfit elárasztom hálám magyarnyelvű szövegével. Jót alszok.

Hol hagytam abba??? Ugye ott, hogy a francia hölggyel megbeszéltük, hogy ilyen csendes, hagyományos szállásra vágytunk. Én megnéztem a városkát, a Santa Maria templomot is kinyitották, így oda is bekukkantottam. Még mindig meglep a templomok erődszerűsége, s azok a tömzsi oszlopok. Érdekes, hogy a platánfákat itt rettenetesen megmetszik, szegényeknek vastag törzsük van és göcsörtös, gumós ágaik, rövidek, s nagyon kis levelek zöldellnek mostan, én sajnálom őket, a margitszigeti testvéreikhez képest, ezek olyan "gnómok". Mindenesetre szépen összeérnek az ágaik, gondolom nyáron zöld sátrat alkotnak a padok felett.