Ötödik alkalommal is kaszabolnak, bár most minden egyes vércsepp és csont 3D-ben repül. Másképpen nem is lehetett volna überelni az eddigi szériákat, de ez az utolsó darab meglepően jól sikerült. Talán csak azért, mert nagyon komolyan egyensúlyoz saját paródiája és a kasszasikerre való törekvés között, sőt. Véresen komolyan, és mi mást is várnánk tőle, ha nem ezt.

Ti, akik filmcím alapján ítéltek, s mondtok jót/rosszat a mozikapuk előtt, ez egyszer felejtsétek el e (jól bevált?) szelekciót! A hódkóros semmi olyat nem ad, amit a címe. Ez Jodie Foster  harmadik rendezése halálosan komoly atipikus fogásokkal, és maximum három snittel, ami vicces lehet. Az atipikusságra még a pompon-lány vagy a Today Show sem cáfol rá, pedig az mind eléggé amerikai. A cím - ami egy hódra utal, mert ezt jelenti az eredeti (The Beaver) is, - vitathatatlanul a filmhez tartozik, de mégis. Ez most sokkal jobb lett volna nélküle.

Képregény. Izmos fiú, (pletykás) csaj. Profi csapat, sok pénz. Emészthető sztori és két James Bond-film a rendező mögött. Nem rossz kombináció ez, de „Oa bolygó” és „halhatatlan Őrzők” nélkül eltűnne a sablonmozik mély, és egyre mélyülő süllyesztőjében. Így, hogy erős benne a sci-fi vonal és még 3D is, menthető. De egy Avatar-kék festék simán lemosná a vászonról - ezt is.

Gyakran csak étteremben vagy koncerten keressük az autentikusat, moziélményben nem annyira; és mióta hipermodern háromdimenziós-animációkkal próbálják legális filmfogyasztásra ösztönözni a nézőt - minőségibb képpel-hanggal, hogy csak szélesvásznon legyen élmény -, az ilyesmi gyakran nem is nagyon hatja meg. A Winter’s Bone az érzékeny kivételeknek szól: garantáltan megható mozi.

Az animációs filmek egyik jellemző sajátja, hogy azokkal gyerekeknek próbálnak jegyet eladni. Ám ahogy a Shrek-trilógia és társai már bizonyították, felnőtt fejjel is érdemes beülni rájuk. A Rango esetében meg egyenesen ajánlott. Igazi, egyestés gengsztertörténet ez, de arra az egy estére határozottan fogyasztható. Western-lovesztori – nem csak kaméleon-rajongóknak.

Az első kockákban még ott a lerágott csont: sárga taxis jelenet az utcán; hányszor láttunk már ilyet! A következő száz perc viszont egészen más. Nem fog tetszeni, ha a szokásos Starbucks-píárt várod sportcsarnokos csókjelenettel. Sőt, ha nyálas romkomot akarsz, inkább csókolózz tovább! Ettől még igenis szerethető a NY I Love You. Csak nem annyira amerikai.

A külföldi mozik magyar címei ritkán jók; a Sejtcserés támadásé például pont nem az. (Még akkor sem, ha egy csöppet a 2001-es Fejcserés támadásra hajaz.)
Keveset mutat mindabból, ami a cukorba mártott, felszínesnek ható tartalom mögött van. Pedig ez most tényleg több egy szingli-sztoris vígjátéknál.