Május 16-án lát napvilágot Moby új lemeze, a Destroyed és ezzel egy időben egy fotóalbum is, amely saját alkotásait tartalmazza.

Időpont: 
2011. május 7. 20:00

A több mint 10 éve útjára induló, kezdetben trió, majd szextett felállásban működő Eclectica együttes május 7-én nagyszabású ünnepi koncertet ad a Fonó Budai Zeneházban ismert vendégművészek és egykori tagok közreműködésével.

Jegyár: 
1800, 3300, 4900, 5900 Ft
Időpont: 
2011. május 6. 19:30

Mesébe illő történet a Staff Benda Bililié, hiszen a Kongó fővárosa, Kinshasa állatkertje környékén élő hajléktalanokból és mozgássérültekből alakult formáció néhány év alatt igazi világzenei szenzációvá vált. A hamisítatlan tánczenét játszó, temperamentumos kongói és kubai ritmusokat ötvöző zenekar ma már világturnén vesz részt, neves zenei díjjal ismerték el, a legpatinásabb koncerttermekbe kap meghívásokat. Az együttes első sikeres koncertje a londoni Barbican Centre-ben volt, 2011. május 6-án pedig a Művészetek Palotájában is bemutatkozik.

A kétszeres apuka, Gáspár Laci decemberben megjelent, ötödik, „Nélküled semmi nem vagyok” című nagylemezén már dedikált egy dalt a nemsokára világra jövő kisfiának. Laci az album stúdiómunkái alatt tudta meg, hogy egy új taggal bővül a család. Így természetes, hogy szinte varázsütésre megszületett egy újabb dal is a készülő lemezre, amit az érkező csöppséghez írt.

A Foo Fighters 7. stúdióalbuma az együttes történetében az első, amely az amerikai listák élén debütált, és amelyből 235.000 példány kelt el április 11-i megjelenése óta a Sony Music/Roswell/RCA gondozásában – több mint a duplája a heti második helyezett (Adele) lemezének, és több mint a lista Top 5 szereplőinek (Alison Krauss, Paul Simon, Mana) lemezeiből összesen.

Oldalak