Az Azahriah film alkotóival, az Agymanók, a Garfield ,a Wednesday és a BeetleJuice szinkronhangjaival, Palya Bea és Ringató koncerttel, díjnyertes animevel és közel száz különleges rövidfilmmel és animációval érkezik az ország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja: a Cinemira.
2008. szeptember 26-án nyílik az Artemisszió Alapítvány, a Musée d’ethnographie de Genéve és a Budapesti Néprajzi Múzeum közös kiállítása A Másik címmel. A kiállítás A kultúrák közötti párbeszéd európai éve 2008 rendezvénysorozat kiemelt magyarországi eseménye.
Csütörtök délelőtt ritka élményben volt részem: többedmagammal láttam, ahogy a Nemzeti Múzeum munkatársa egy gyalogsági pajzsot helyez el egy kiállítási vitrinbe. Ez volt a „Reneszánsz látványtár – virtuális utazás a múltba” című kiállítás sajtótájékoztatójának befejező aktusa.
Célegyenesbe érkezett a csütörtökön nyíló, nagyszabású kortárs orosz kiállítás építése Debrecenben. A tárlat három kurátora, Jevgenyij Berezner, Irina Csmirjova és Natalja Taraszova a helyszínen személyesen koordinálja a munkálatokat.
Szeptember 12. és 16. között Debrecenben rendezik meg a XIV. Alternatív Színházi Szemlét. A szervezők célja, hogy az új helyszín kínálta lehetőségekkel a közel egy hetes seregszemle programja minden eddiginél színesebb, perspektivikusabb legyen.
Amilyen optimistán ért véget a tavalyi Művészetek Völgye, olyan pesszimistán, sok-sok bizonytalanság után indul útjára - immáron más néven - a Kapolcsi fesztivál.
Idén, már másodszorra rendezik meg a Balaton Sound fesztivált. Én először voltam, és nekem kellemes meglepetést okozott. Egyéb elfoglaltságaim miatt, csak a pénteki, második napon tudtam ott lenni, de számomra eleve, az aznapi húzónevek (Massive Attack, Koop) jelentették a fő vonzerőt.