A zene és a norvég tájképek mind ütős telitalálat: ez a film csöndes. Teret ad a hangoknak; a belső, amúgy hallhatatlan fajtáknak is. Sok humorral, de szókimondóan vezet be magányos, vagy épp hazug emberek konyháiba, hálószobáiba. A Happy happy esetében a hazugság nem bűn, mert rengeteget nevetünk rajta. Sírni pedig csak ott szabad, ahol senki se lát.

Az intelligens akciófilm egy kaszkadőrről, aki éjszakánként bűnözőknél sofőrködig. A Kill Billre és Jackie Brownra emlékeztető film idén elhozta Cannes-ból a legjobb rendezőnek járó díjat.

Ti, akik filmcím alapján ítéltek, s mondtok jót/rosszat a mozikapuk előtt, ez egyszer felejtsétek el e (jól bevált?) szelekciót! A hódkóros semmi olyat nem ad, amit a címe. Ez Jodie Foster  harmadik rendezése halálosan komoly atipikus fogásokkal, és maximum három snittel, ami vicces lehet. Az atipikusságra még a pompon-lány vagy a Today Show sem cáfol rá, pedig az mind eléggé amerikai. A cím - ami egy hódra utal, mert ezt jelenti az eredeti (The Beaver) is, - vitathatatlanul a filmhez tartozik, de mégis. Ez most sokkal jobb lett volna nélküle.